Az éjszakát Nicole és Kimi is álmatlanul töltötte, persze egymástól függetlenül. Ennek köszönhetően mindketten még a szokásosnál is álmosabban és fáradtabban keltek ki az ágyból. A nő felébresztette kisfiát, csinált reggelit, majd elvitte Cameront az iskolába, végül bement a munkahelyére.

Kimi várt a megfelelő pillanatra. A pillanatra, amikor elmondhatja barátnőjének, hogy van egy kisfia. Tegnap este ugyanis Heather fáradt volt, így a férfi jobbnak találta, ha inkább nem hozakodik elő a témával. A reggel viszont tökéletesnek tűnt. Még a nő ébredése előtt lement a konyhába, főzött kávét, és sütött rántottát, sőt, még meg is terített. Idegesen várta, hogy Heather felébredjen. Nem kellett sokat ücsörögnie, ugyanis a nő egy szál köntösben jött le az emeletről.

-Szia édes. –adott egy csókot Kiminek, majd körülnézett. –Mi történt? –ült le rögtön.

-Miből gondolod, hogy történt valami? –tárta szét a karját a férfi.

-Két szó: kávé, rántotta. Tehát? –húzta fel a nő a szépen ívelt szemöldökét, és várt. Közben azért töltött egy csésze kávét magának.

-Rendben. De kérlek ne akadj ki. –a nő erre még nagyobb szemeket meresztett. –Nekem is legalább annyira új és váratlan ez az egész, mint amennyire neked az lesz.

-Ok, most már akár el is mondhatnád. –emelte a szájához a csészét.

-Rendben. Szóval…van egy fiam. –a nő egyenesen kiköpte a kávét, annyira meglepődött.

-Bocs, biztosan rosszul hallottam, de mintha az előbb valami olyasmit mondtál volna, hogy van egy fiad. –tette le a csészét, mielőtt idegességébe összeroppantotta volna.

-Jól hallottad.

-De mégis, hogyan? Úgy értem mikor és kitől? –Heather higgadt volt, talán túlságosan is, vélte Kimi.

-6 éves a kisfiú.

-6 éve van egy fiad, és ezt csak most mondod el??? –állt fel dühösen a nő. Igen, Kimi erre a reakciójára várt. Ismerte már legalább annyira Heathert, hogy tudja milyen, amikor ideges.

-Nem. Kérlek ülj vissza. –a nő szeme szikrákat szórt mérgében, de azért leült. –Tegnap tudtam meg, hogy van egy fiam…  

-Mennyi pénzt akar a nő? –vágott a szavába cinikusan Heather. Kimi próbált higgadt maradni, de eléggé nehezére esett.

-Nicole nem tudja, hogy tudom. Rami mondta, hogy látta őket, és hogy a kissrác kiköpött olyan, mint én.

-Rendben, akkor tök egyszerű az egész. –állt fel a nő, és szedett magának a rántottából. –Eddig sem láttad a fiad, és mégis kibírtad…

-Ugye nem azt akarod mondani, hogy még csak meg se keressem őket? –most ő vágott a nő szavába. Heather érezte, hogy rosszat mondott, ezért gyorsan taktikát változtatott.

-Jajj de butus vagy, dehogy! –simogatta meg a férfi arcát, mire az egy kicsit megnyugodott- Csak arra akartam célozni, hogy ezek után sem kapkodhatod el a megkeresésüket, mert gondolom azt akarod.

-Igen, szeretnék találkozni velük. Akkor nem haragszol? –kérdezte félénken Kimi, miközben átölelte a nőt.

-Haragudni? Ezt meg honnan veszed? –mosolyodott el kényszeredetten a nő.

-Nem tudom. Csak aggódtam, hogy hogy fogod fogadni. De nagyon örülök, hogy így állsz hozzá. Szeretlek. –csókolta meg Heathert, majd felviharzott az emeletre letusolni. A nő leült az asztalhoz, és idegesen dobolni kezdett a körmével. Nagyon nem tetszett neki ez az egész. Csak remélni tudta, hogy ha a nő már eddig sem akart semmit Kimitől, akkor ezután sem akar majd. Ráadásul azt is reméli, hogy nem fog Kimi az a hétvégi apuka lenni, aki majd a futamokra elcipeli néha a kölyköt. Még a végén neki kéne rá vigyáznia. De azt ugyan lesheti. Ő nem lesz babysitter.

Nicole az egész napot most valamiért különösen fárasztónak találta. A vendégek előtt persze ezt nem mutatta, de a közvetlen kollégái tudták, hogy ha olyan szótlan, mint ezen a napon is, akkor valami gondja lehet. Viszont nem firtatták, mert azzal is tisztában voltak már, hogy ha akarja, úgyis elmondja nekik. Az évek során már olyanok voltak egymásnak, mintegy család. Ott segítettek a másiknak, ahol tudtak.

-Nem lesz ez egy kicsit sok? –méregette aggódva őt Mandy, a bárpultos lány, miután Nicole két órán belül már a harmadik csésze kávéját itta.

-Nem tudom, de talán ébren tart. –kortyolt bele a fekete italba Nicole.

-Valami gond van? –puhatolózott a lány, mivel most alig lézengett egy-két vendég a bárban. Ráadásul a pult takarítása közben tudott rá is figyelni.

-Nincs, vagyis nem tudom. Cameron tegnap este az apjáról kérdezett.

-Mit mondtál neki? –hagyta abba hirtelen a törölgetést.

-Hogy az apjával elváltak útjaink, amikor ő még nem született meg. Aztán eltereltem a témát. Igazából kétségbe estem. Nem tudtam, hogy mit mondjak neki.

-Kemény dió, és most már biztos, hogy többet akar majd tudni. –fogott hozzá újból a pult törölgetéséhez Mandy.

-Igen, ettől tartok majd én is. Szerintem előbb-utóbb meg is akarja keresni… Na de most megyek, kösz, hogy meghallgattál. –itta ki az utolsó korty kávét is, majd visszasietett az irodájába, mielőtt Mandy faggatózhatott volna Cameron apjáról. A szülein kívül senki nem tudja, hogy ki a fia apja. S ez eddig jó is volt, most viszont…Mindegy, ezen majd akkor fog rágódni, ha eljön az ideje. Most viszont annak jött el az ideje, hogy elmenjen Cameronért az iskolába.

-Szia anya! Képzeld, kaptam ma egy piros pontot. –jött ki mosolyogva Cameron az épületből.

-Szia. Szuper! Ügyes vagy. Tessék, jutalom. –azzal előhúzott a táskájából egy csokit, amelyet a kisfia máris kikapott a kezéből.

-Köszi!!

-Ö…bocsi, megismersz? –kopogtatta meg a nő vállát egy férfi. Amikor Nicole megfordult, Ramit látta maga előtt.

-Cam, szállj be, de ne csokizd össze a kocsit. –fordult a fia felé, aki engedelmesen beült a kocsiba, majd visszafordult a férfi felé. –Szia Rami.

-Örülök, hogy megismertél. –mosolyodott el a férfi. Nicolet pánik kerítette hatalmába, hiszen ha Rami megtudta, akkor hamarosan Kimi is meg fogja tudni. –Beszélhetnénk valahol?

-Szerintem nem sok mindent kell megbeszélnünk. –azzal már nyújt az ajtó felé.

-Szerintem meg de, vagy te nem így gondolod? –célzott a kocsiban ülő gyerekre, aki boldogan majszolta a csokoládéját, miközben értetlenül pislogott a kint lejátszódó jelenetre.

-Mit akarsz? –lett Nicole egyre idegesebb.

-Csak válaszokat. Mikor akartad Kiminek elmondani, hogy van egy fia? –szegezte neki rögtön a kérdést.

-Honnan veszed, hogy az övé?

-Ugyan ne nevettess! A vak is látja, hogy az ő fia. Annyira hasonlít rá. –Nicole erre nem tudott mit válaszolni, s mivel Rami érezte, hogy sikerült sarokba szorítani a nőt, így tovább próbálkozott. –Legalább adj egy esélyt neki.

-Esélyt? Mire?

-Hogy a gyereke apja lehessen. Vagy legalább gondold át. Kérlek.

-Szerintem nem sok mindent kell átgondolnom. Eddig is megvoltunk nélküle, ezután is megleszünk. –legalábbis remélte.

-Azért legalább egy telefonszámot adj meg. Hagy hívjon fel, és beszéljetek.

-Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. –tétovázott továbbra is Nicole.

-Nézd, ez csak egy telefonszám, nem a címed kérem, vagy engedélyt a láthatásra. –azt remélhetőleg majd Kimi fogja, de ezt már nem kötötte a nő orrára.

-Rendben. –elővett egy névjegykártyát, és átnyújtotta.

-Kösz. És egyébként klassz fiad van. –Rami most először mosolyodott el, de gyorsan el is búcsúzott. Nicole még egy percig döbbenten nézett a férfi után, majd beült a kocsiba, és elhajtott, egyenesen a szülei házához.