Cameron a kocsiban kérdezősködött az idegen férfi felől, de Nicole-nak sikerült elaltatnia a fia kíváncsiságát annyival, hogy ő egy régi ismerőse. Ami tulajdonképpen igaz is. Szerencsére Cameron tovább már nem kérdezősködött. Nicole egy kicsit már nyugodtabb volt, de még így is görcsberándult a gyomra, akárhányszor eszébe jutott Rami. Talán mégsem volt jó ötlet megadni a telefonszámát. Amikor leállította a kocsit a szülei házánál, a fia máris kipattant a hátsó ülésről, és beszaladt a házba. Mire ő is beért a konyhába, Cameron éppen egy almás sütit evett.

-Sziasztok! –adott egy-egy puszit a szüleinek.

-Kérsz egy teát, éppen most főztem egyet. Vagy esztek valamit?

-A teát elfogadom, de én nem vagyok éhes, és szerintem Cameron sem. –mosolygott Nicole, mivel a fiú már a harmadik süteményét ette. Mi újság itthon? –ült le ő is az asztalhoz.

-Semmi különös. Anyád fejébe vette, hogy sziklakert kell a kertbe. Pedig tavaly alakítottuk ki ezeket a virágágyásokat.

-Anya, kimehetek hintázni? –pattant fel a székről Cam.

-Igen, de a tányért tedd a mosogatóba. –Nicole most még örült is, hogy a fia nem lesz jelen a konyhában, ugyanis Kimiről akart a szüleivel beszélni. Megvárta, míg becsukódik a hátsó ajtó, majd felállt, és az ablakhoz ment.

-Kicsim, történt valami? –kérdezte az édesanyja, miközben kitöltötte a teát.

-Ahogy vesszük. –fordult vissza az ablaktól, és ismét leült. –Ma találkoztam Kimi bátyjával.

-Ramival? –kérdezték egyszerre a szülők, mire Nicole csak bólintott egyet.

-Látta Cameront, és tudja, hogy Kimi fia.

-De honnan? –csodálkozott az édesapja.

-Ugyan drágám. Az a gyerek szakasztott az apja. Le sem tagadhatná. –fűzte hozzá az édesanyja. –De folytasd. Mit akart?

-Tisztázni a dolgokat. Hogy miért nem szóltam Kiminek Cameronról. –közben belekortyolt a teájába. –Szóval Kimi is biztosan tud róla, vagy ha még nem, akkor hamarosan fog. Én hülye meg odaadtam neki a névjegykártyámat. –temette kezeibe az arcát. –De addig kérlelt, amíg végül beadtam a derekam. Szerintetek mi lesz? Felhív?

-Hát…ha nem is most rögtön, de biztosan meg fog keresni. Ahogy én ismerem kíváncsi a fiára.

-Már ha elhiszi, hogy tényleg az ő fia. –szúrta közbe az apja. –Ne nézzetek így rám. Befutott ember, meg fog fordulni a fejében, hogy csak pénzt akarsz tőle. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz, de ő nem.

-És ha…el…szóval ha el akarja venni tőlem Cameront? –tette fel azt a kérdést Nicole, amitől a legjobban félt.

-Az teljességgel lehetetlen! Biztosan nem akarja majd. Ráadásul, ha mégis bíróság elé vinné a dolgot, nem ítélnék neki. –próbálta megnyugtatni a lányát Elisabeth.

-És nem is engednénk, hogy ez megtörténjen. –fogta meg Steve is a lánya kezét.

-Köszi, aranyosak vagytok. Azt hiszem most már ideje mennünk. Cameronnak még van egy kis leckéje, nekem meg meg kell írnom a napi jelentést, és elküldeni a főnöknek.

-Rendben. De csomagolok egy kis sütit. –azzal az anyja máris felállt, és egy műanyag tálra pakolt néhány szelet süteményt. Nicole addig behívta a fiát a kertből, és elkezdtek öltözni. Miután elbúcsúztak, hazamentek. Miközben Cameron a konyhában csinálta a háziját, Nicole vacsorát főzött. Miután a kisfia végzett a házival, megvacsoráztak, majd lefektette Camet, és visszament a konyhába. Próbált a munkájára koncentrálni, de a szeme előtt összefolytak a betűk, és egyre inkább Kimin járt az esze.

Rami már jóval a vacsoraidő után ért Wollerauba, mivel még volt más dolga is Zürichben. De tudta, hogy ha Kimi megtudja, hogy mi van nála, akkor nem az időpont fogja érdekelni.

-Szia Rami. –nyitott ajtót Heather, s cseppet sem titkolta, hogy nem örül a késői zavarásnak.

-Szia. Kimi? –ment be Rami.

-A nappaliban. Érezd magad otthon, barom. –de ezt már csak halkan tette hozzá, így senki nem hallhatta.

-Szia öcsi. Bocs, hogy csak így, de beszélnünk kell. Négyszemközt. –célzott a nappaliban ácsorgó nőre.

-Rendben, felmegyek lefeküdni, mivel már késő van. –nyomta meg az utolsó két szót.

-Jó éjt! –válaszolta gúnyosan Rami, majd miután már csak ketten maradtak odalent, és persze Ajax, a férfi előhúzta a névjegykártyát.

-Mi ez? –vette át Kimi, majd amikor meglátta, elállt a szava. –Te…hogy?

-Megvártam az iskola előtt. Így már megvan a száma. Csak fel kell hívnod. Egyébként nagyon aranyos a fiad. –mosolyodott el Rami.

-Ebben eddig kételkedtél? Az én fiam. –mosolyodott el Kimi is. –Hogy reagált Nicole? –komolyodott el újra.

-Hát…szerintem megijedt. Először még beszélni sem akart, de aztán rádumáltam magam. És látod, még a névjegykártyáját is sikerült megszereznem. Na de én most már megyek, a barátnőd még a végén kiátkoz.

-Csúcs vagy!!!! Kösz bátyó! –ölelte meg Kimi búcsúzóul testvérét.

-Nincs mit. Többet már nem tehetek érted. Csak aztán számolj be a fejleményekről.

-Meglesz! Szia.

-Szia. –azzal Kimi magára maradt, és csak nézte a névjegykártyát, amelyen Nicole telefonszáma szerepelt. Ránézett az órájára, aztán elvetette az ötletet, hogy felhívja. Majd holnap. Inkább felment Heather-höz, és lefeküdtek aludni.

Nicole már az irodájában volt, amikor megcsörrenő telefonja egy idegen számot írt ki. Gyomra apróvá zsugorodott idegességében, de vett egy nagy levegőt, és felvette a telefont.

-Nicole Storm, tessék. –remélte, hogy a hangja nem árulja el, hogy mennyire ideges.

-Szia…Kimi Räikkönen vagyok. –mindkét fél hosszasan hallgatott, de végül Nicole szólalt meg.

-Mit tehetek érted? –értelmesebb kérdés jelen pillanatban nem jutott eszébe. Az is csoda, hogy egyáltalán ezt sikerült kiejteni a száján.

-Rami…szóval…találkozhatnánk? –Kimi nem tudta, hogy mit mondjon. Pedig előtte ezernyi kérdés cikázott a fejében, de persze most nem jut az eszébe semmi.

-Nézd… -a nő elbizonytalanodott.

-Szerintem van néhány dolog, amiről beszélnünk kellene.

-Na jó. Legyen. Mikor és hol?

-Holnap Zürichbe kell utaznom, mit szólnál hozzá, ha találkoznánk?

-Rendben. –Nicole érezte, hogy talán mégsem kellett volna belemennie, de már nincs visszaút.

-Majd holnap még felhívlak, hogy pontosan mikorra érek oda, úgy jó?

-Igen.

-Akkor nem is zavarlak tovább. Szia.

-Szia. –miután bontották a vonalat, Nicole még percekig nézett maga elé. Egyre jobban kezdett félni. Vajon milyen lesz újra látni őt? Biztosan rengeteget változott, ezt már az újságokból és a tv-ből is leszűrte, de egy találkozás…az azért mégis más. Ráadásul félt, hogy mi lesz, ha válaszokat akart tőle. Márpedig biztos, hogy szóba fog kerülni a múlt, ahogy Cameron is. De igyekszik majd olyan rövid idő alatt lerendezni ezt az egészet, amilyen gyorsan csak lehet. Abban meg csak reménykedni tud, hogy Kimi nem fogja megnehezíteni a dolgot.

A nap hátralévő részében nem is tudott igazán a munkájára koncentrálni. Folyamatosan a holnapi találkozás járt az eszében. Cameronnak elmondja? Vagy egyelőre még ne? Mi lenne jobb?