Nicole, Kimi és Cameron számára szinte repült az idő, és máris péntek reggel volt. Cameron a szokásával ellentétben magától felébredt, és álmos szemekkel baktatott le a konyhába, ahol az anyja éppen a reggelit készítette.

-Szia anya.

-Szia manóm! –vette fel az ölébe rögtön a fiút, és egy puszit nyomott az arcára. Cameron egy picit még pihent az anyja ölében.

-Ugye akkor ma találkozhatok apuval? –az álmosság egyszerre eltűnt a szeméből.

-Igen kicsim. De most nyomás öltözni. –fordította a lépcső felé a fiát, majd visszatért a reggelihez. Örült, hogy ilyen boldognak látta a fiát, ugyanakkor féltette is. Tisztában volt vele, hogy ha Kimi tényleg kiveszi a részét a nevelésből, akkor gyökeresen meg fog változni az életük. És itt most nem csak a mindennapokra gondolt. Ott lesznek az ünnepek, amikor majd nyilván Kimi is el szeretné vinni Cameront, vagy a szünetek, amikor majd közös nyaralást terveznek. Ráadásul a fiának most lesz két új nagyszülője és egy nagybátyja. Érdekes lesz, az biztos. De vajon Pauláék hogy fogják fogadni? És Cameron mit fog szólni ennyi új emberhez? Ha kedvesek lesznek hozzá, akkor biztos, hogy Cam is hamar megkedveli őket, és ragaszkodni fog hozzájuk.

-Kész vagyok. –szaladt le a lépcsőn a fia.

-Aham, látom. És a pulcsid? –nézett rá mosolyogva Nicole.

-Upsz. Azt hiszem Pókember a hátamra került. –próbálta a hátulját visszafordítani, sikertelenül.

-Akkor gyere ide, még a végén teljesen kinyújtod a pulcsit. –nyújtotta ki a kezét, mire Cameron odament hozzá, és türelmesen megvárta amíg Nicole megfordítja a pulcsit.

-Kösz anya. Mihez kezdenék nélküled. –azzal fogta magát és leült az asztalhoz, az anyja meg csak pislogott, és megpróbált nem hangosan nevetni. Nicole is leült az asztalhoz, majd megreggeliztek és elvitte Cameront a suliba. Annak már ő is nagyon örült, hogy ez a hét utolsó munkanapja, mert most valahogy extra fáradtan érezte magát. Minden nap megírta a jelentést, amelyet elküldött a vezérigazgatónak. Remélte, hogy mára nem talált ki neki semmi feladatot. Éppen elég, hogy most még az ő munkáját is neki kell elvégezni.

-Szia, képzeld ki szállt meg ma reggel a szállodában! –állította meg rögtön Rebeca, a recepciós.

-Na ki? –kérdezte tettetett izgalommal Nicole, miközben átnézte a nyilvántartást.

-Kimi Räikkönen. Tudod, a Forma 1-es pilóta.

-Tényleg? Már a hét elején is eltöltött nálunk pár napot. –konstatálta nyugodtan a nő. Egyáltalán nem kedvelte Rebecát, ezért megpróbálta a beszélgetéseket csak a szakmai dolgokra szorítani, több-kevesebb sikerrel.

-És ezt én miért nem tudom? –háborodott fel rögtön a nő, de amint meglátta Nicole tekintetét, el is hallgatott.

-Szabadságon voltál. –és egyébként sem kezdhetsz ki a vendégekkel, tette hozzá magában.

-Nézd, ott jön. –mutatott diszkréten a lift felé, amiből a férfi éppen most lépett ki. A farmerjához most egy világoszöld pulcsit vett fel, és természetesen a napszemüveg sem maradhatott el annak ellenére, hogy odakint borongós volt az idő. –Hát nem szexi? Istenem…

-Jó lenne, ha a munkádra koncentrálnál. –hagyta végül ott. Nem volt kedve, hogy a nő áradozását hallgassa. Pontosan tudta anélkül is, hogy mennyire szexi Kimi. Amikor rájött, hogy milyen gondolatok járnak az eszében, leszűrte, hogy a maradék esze is kezd elmenni.

A nap hátralévő részében igyekezett a munkájára koncentrálni, de amikor eljött a fél 2, és elment Cameronért, már megint görcsben volt a gyomra. A fia ezzel ellentétben sajtkukac módjára mocorgott a hátsó ülésen.

-Cameron, az isten szerelmére, nem lehetne egy picit nyugodtabban ülni? –nézett a fiára hitetlenkedve Nicole. –Már itt is vagyunk. –a fiú valósággal kipattant a kocsiból – Cameron! Igazán megvárhatnál, elvégre én tudom, hogy hogy néz ki az apád! –zárta be a kocsit a nő, majd a fia után ment, aki megtorpant a cukrászda előtt. Még akkor sem mozdult, amikor Nicole kinyitotta az ajtót. –Mi az? Mi a baj? –guggolt le hozzá.

-Anya…

-Mi az kicsim? –a nő megrémült, hiszen Cameron már majdnem sírt.

-Mi lesz, ha nem fog szeretni?

-Édesem, ő már most szeret téged. –simogatta meg a fia arcát, majd megölelte őt. Nem vette észre, hogy Kimi az egész jelenetet látja az ablakból. –Na gyere. Meglátod, te is megkedveled őt. –fogta meg a kis kezet, majd bementek a cukrászdába. Nicole hamar felfedezte Kimit, aki az egyik ablak melletti boxban foglalt helyet. Cameron egyre jobban szorította az anyja kezét.

-Sziasztok! –állt fel Kimi, amint odaértek az asztal elé.

-Kicsim, ő itt az apukád, Kimi. Kimi, ő a fiad, Cameron. –mutatta be őket a nő egymásnak. A kisfiú megszeppenve állt az apja előtt. Most jött rá, hogy a híres Forma 1-es pilóta áll előtte, amitől ha lehet, még jobban leesett az álla. Nicole és Kimi is félt. Egyrészről Cameron reakciójától, másrészről pedig saját maguktól.

-Szia. Kimi vagyok. –nyújtotta a kezét felé. Cameronnak rettentően tetszett, hogy férfi módjára kezet foghat valakivel.

-Szia, én Cameron. –Nicolenak nagy kő esett le a szívéről, hiszen ismerte annyira a fiát, hogy bármikor meg tudta mondani, hogy mikor szimpatikus neki valaki. És Kimi szemmel láthatóan az volt neki. De nem csak ő volt az egyetlen, aki nyugodtabb lett, a férfi is fellélegezhetett egy kicsit.

-Mit kértek? Állítólag a krémes nagyon finom. –ültek le az asztalhoz.

-Anyu ugye ehetek krémest? –nézett rá csillogó szemekkel Cameron.

-Igen, ehetsz.

-És te? Te mit kérsz? –szegezte rá a férfi a tekintetét. Nicole bőrén kellemesen bizsergető érzés futott végig, amelyen gyorsan igyekezett túl tenni magát.

-Egy teát. –Kimi erre intett a pincérnek, majd leadta a rendelést.

-Ezt neked hoztam. –vett elő a férfi a háta mögül egy bűvészkészletet, és Cameron felé nyújtotta.

-Aztaa. –vette el hüledezve a kissrác. –Ez tényleg az enyém??

-Igazán nem kellett volna. –szúrta közbe Nicole.

-Nem baj, és igen, tényleg a tiéd. –mosolygott a fiára. Ahogy látta a kis boldog arcocskát, melegség járta át a szívét.

-Köszi!! –lelkendezett tovább Cameron.

-Köszönjük. –vette el a teáját a pincértől Nicole, majd Cameron hozzálátott a sütihez.

-Te tényleg azokat a gyors autókat vezeted? –kérdezte egyszercsak Cam Kimitől. A férfi meglepődött. Nem gondolta volna, hogy a fia nézi futamokat. Azt hitte, hogy Nicole nem engedi a fiának, hogy nézze. -Anyuval minden versenyt megnézünk –folytatta a kisfiú, mire Nicole elpirult. Érezte, hogy Kimi nézi, de ő csak a teáját bámulta. Tudta, hogy ezzel ingoványos talajra tévednek.

-Tényleg? Nem is tudtam. De egyébként igen. Ha szeretnéd, egyszer majd te is beülhetsz az autómba. –erre már a nő is felkapta a fejét, és dühösen nézett Kimire.

-Komolyan???? –Cameron észre sem vette anyja haragos tekintetét.

-Persze csak ha anyukád megengedi. –Nicole ezt övön aluli ütésnek érezte, hiszen ha nem engedi meg, akkor ő lesz a gonosz anya, viszont úgy gondolja, hogy nem kellene a fiának abban a közegben mozognia.

-Majd megbeszéljük. –préselte ki a szavakat magából a nő.

-Anyu, ehetek még egyet? –nézett rá porcukros arccal Cameron.

-Igen, de várj. Ha meglátják a maszatos arcod, akkor nem fognak adni. –törölte meg a szalvétával a fia száját, majd a kisfiú fogta a tányérját, és elindult a pulthoz. Nicolenak így lehetősége nyílt pár perc beszélgetésre. –Nem kellett volna megemlítened neki az autót.

-Miért? –kérdezte csalódottan Kimi.

-Nem kellene olyat ígérned, amit nem biztos, hogy be tudsz tartani, és egyébként sem kellene abban a közegben mozognia.

-Be fogom tartani. –vágta rá sértődötten a férfi. –És egyébként az a „közeg” ahogy te nevezed az életem, és tudtommal neked is az volt néhány éve.

-Azóta megváltozott néhány dolog.

-Lehet, de szeretném, hogy a fiam megismerje a Forma 1 világát.

-Rendben, de nem feltétlenül most kellene.

-Ne aggódj, nem arra gondoltam, hogy most rögtön.

-Megjöttem. –ült le Cameron egy újabb krémes társaságában, majd beszélgetni kezdett az apjával. Nicole meglepetten figyelte, hogy milyen kis önálló lett, és hogy milyen boldog. Kimin is ezt látta, a boldogságot, hogy a fiával lehet. Bűntudata ébredt, amiért ennyi éven keresztül még csak nem is szólt neki arról, hogy van egy fia. Mennyi boldogságot vett el tőle és Camerontól is…belegondolni sem mert. Csak remélte, hogy egyszer majd mindketten megbocsátanak neki. Búcsúzáskor Cameron még meg is ölelte Kimit, amin a férfi lepődött meg a leginkább, de nagyon élvezte. Amikor a fia már a kocsiban ült, még váltott néhány szót Nicole-lal.

-Nicole…

-Igen? –fordult vissza a nő még mielőtt beült volna az ülésre.

-Köszönöm. Nagyon köszönöm, hogy találkozhattam vele.

-Nincs mit. Ha gondolod, majd megbeszélhetünk egy második találkozót is… -vetette fel az ötlete.

-Nagyszerű. Tényleg. Akkor majd beszélünk. Szia.

-Szia. –azzal Nicole beült a kocsiba, és elhajtott. Cameron és Kimi még integettek egymásnak, majd a férfi is beszállt a kocsijába, és elindult Wollerauba.