-Anya, itt van apa. –állt meg a konyha ajtajában Cameron Kimivel együtt.

-Azt hittem már elmentél. –pattant fel Nicole, majd letörölte a könnyeit és csak ezután fordult meg. A férfi még így is tisztán látta, hogy a sírástól vörösek a szemei.

-Nem indul a kocsi. Az enyém szervizben van, ez a hülye cseretragacs meg úgy néz ki beadta a kulcsot.

-Akkor hazaviszlek. Cameron öltözz. –szedte össze a nő a cuccait. Kimi mintha egy kicsit csalódottan érezte volna magát. De maga sem tudta, hogy miért.

-De anyu! Miért nem maradhat itt??

-Azért kicsim, mert tudod, mindenki a saját ágyában alszik jól és különben is, aput várja haza a barátnője.

-De majd felhívja! Légyszi!!

-Cameron, kérlek ne. Kimi hazamegy és kész. –Nicole kissé kényelmetlenül érezte magát, de legkevésbé sem akarta, hogy a férfi itt maradjon, főleg nem a veszekedés után.

-Figyelj, nagyfiú, nekem tényleg haza kell mennem, de majd egyszer te alszol ott nálam. Mit szólsz hozzá? –guggolt le hozzá Kimi. Nicole addig kiment az előszobába, és felvette a kabátját.

-Anya légyszi!!! Nézd, mindjárt vihar lesz, nem szeretek viharba utazni. –próbálta minden meggyőzőképességét latba vetni a kisfiú. A nő az ablakhoz ment, és valóban el kellett ismernie, hogy eléggé be volt borulva, és talán az eső is szemerkélt már. Viharban nem szeretett vezetni. –Naaa, anyuuu. –nyúzta tovább Cameron.

-Rendben. Ha apádnak megfelel, akkor megágyazok a vendégszobában.

-Hurrá!!! –ugrált örömében a kisfiú. Kimi csak egy halk „köszönöm”-öt tudott mondani. Azok után, amit a nő fejéhez vágott, nem csodálta volna, hogy egyszerűen kiteszi a szűrét. Nicole kibújt a kabátjából, majd felment megágyazni a vendégszobába, majd bement a fürdőbe, és engedett vizet a kádba.

-Cameron, nyomás fürödni. Addig én megcsinálom a vacsorát. –irányította a fiát a lépcső felé, majd nyomott a fejére egy puszit, a kisfiú pedig boldogan szaladt fel megfürödni.

-Nicole, szeretném…

-Ne mondj semmit! Csak a viharnak és Cameronnak köszönheted, hogy nem küldelek el a fenébe. De inkább szólj a barátnődnek, hogy itt éjszakázol, még a végén balhézni fog. –azzal Nicole visszament a konyhába és hozzálátott a vacsorához, Kimi pedig tényleg felhívta Heathert. Tudta, hogy a barátnője legkevésbé sem lesz elragadtatva az ötlettől, de most nem tudott mást csinálni. Ő sem szeretett viharban vezetni, így nem várhatta el Nicole-tól, hogy elvigye. A barátnője viszonylag jól fogadta a hírt, bár azt Kimi nem láthatta, hogy utána milyen jelenetet rendezett Anna barátnőjének. Közösen utálták Nicolet és Cameront. Miután végzett a telefonnal, bemerészkedett a konyhába.

-Segíthetek? –kérdezte bátortalanul a férfi.

-Nem kell, köszi. –a nő még csak meg sem fordult.

-Nézd, sajnálom. Csak…Heather mondott valamit, ami…

-Figyelj. Nem kell semmi miatt bocsánatot kérned –fordult meg Nicole- Az meg hogy a barátnőd mit gondol rólam baromira nem érdekel. Nekem Cameron a legfontosabb. Érted? A legfontosabb.

-Tudom, nekem is. De akkor is szeretnék bocsánatot kérni.

-Rendben. Felejtsük el. Megnéznéd, hogy Cameron kimászott-e a kádból? Az emeleten balra a második ajtó.

-Persze, megyek. –azzal Kimi magára hagyta. Nicolenak el kellett ismernie, hogy Heather jól kitervelte ezt az egészet. Elég volt egy megjegyzést elejtenie, és ők máris összeugrottak. Most már biztos, hogy a nő nem örült neki, hogy kiderült, Kiminek van egy fia. De őt aztán nem érdekli, viszont ha megtudja, hogy Cameronnal egyszer is rosszul bánik, akkor az biztos, hogy nem fogja elfelejteni, amit kapni fog tőle.

Mire Kimi és Cameron lejöttek az emeletről, addigra Nicole megterített. A vacsora alatt a két pasi jól elbeszélgetett, míg Nicole inkább csöndesen figyelte őket. Miután elfogyasztották az ételt, Kimi elment tusolni, Cameront pedig az anyja lefektette aludni, utána pedig hozzálátott mosogatni. Kimi után ő is elment tusolni. Elköszöntek egymástól, majd ki-ki a saját szobájában próbált nyugovóra térni, habár Nicolenak még át kellett néznie néhány dokumentumot, így ő csak később feküdt le, de így is hamar álomba szenderült.

Az éjszaka közepén Kimi halk motoszkálásra ébredt, majd egy kis embert pillantott meg az ágya mellett.

-Valami baj van Cam? –kérdezte álmosan a férfi.

-Nem tudok aludni a vihar miatt. –s valóban, odakint vihar tombolt, dörgött, villámlott.

-Gyere, bújj ide. –emelte fel Kimi a takaróját, de a fia csak megrázta a fejét. –Mi az? Miért nem?

-Szerintem anyu is fél. Menjünk át hozzá aludni, nagy az ágya, elférünk rajta hárman is.

-Nem biztos, hogy ez jó ötlet. Inkább gyere ide, és aludjunk. –próbálta maga mellé csábítani a fiát, de az hajthatatlan volt. –Akkor menj csak te.

-De nem akarom, hogy te is félj.

-Ó, én nem félek.

-Gyere te is! –azzal megfogta az apja kezét, és elkezdte kifelé húzni. Kimi nem tudott mit tenni, beadta a derekát. Felkelt, majd óvatosan átosontak Nicole szobájába. A nő mélyen aludt. Milyen szép, futott át hirtelen Kimi agyán. Cameron bebújt az anyja mellé, majd mutatta, hogy ő is kövesse a példáját. Nem tudott mit csinálni, befeküdt Cameron mellé, majd megpróbáltak aludni. Valahogy örült, hogy Nicole ebből semmit sem érzékelt. Cam érezte, hogy az apja is hamar álomba szenderült, így óvatosan kimászott az ágyból, majd visszaosont a szobájába.

Reggel Nicole kellemesen ébredt. Még nem nyitotta ki a szemét, csak feküdt, és valahogy jól érezte magát. Ismerős érzés kerítette hatalmába, de csak akkor jött rá, hogy mi, amikor kinyitotta a szemét. Kimi karjaiban feküdt. Éppen úgy, ahogy oly sok éven keresztül. A feje a férfi mellkasán nyugodott, miközben jobb keze a férfi vállán pihent. Kimi egyik keze a derekát fogta át, a másik pedig az ő vállán feküdt. Nicolenak fogalma sem volt, hogy hogy került a férfi az ágyába. Bár azt be kellett vallania, hogy jól esik neki, de akkor sem maradhatnak így. Próbált finoman felkelni, de a mozgásával felébresztette Kimit.

-Mit keresel itt? –kérdezte halkan. Hangja inkább kétségbeesetten csengett, mint dühösen.

-Én…-Kimi körülnézett, és Cameront kereste, akinek azonban hűlt helye volt. –Cameron az éjszaka közepén átjött, hogy fél a vihartól.

-Akkor miért nem aludt veled? Vagy küldted át hozzám?

-Azt mondta, hogy nem akarja, hogy félj, ezért jöjjünk át hozzád.

-Na szuper. Kenj mindent a gyerekre! –mászott ki az ágyból és belebújt a fürdőköpenyébe.

-Tényleg így volt! Én mondtam neki, hogy rossz ötlet, nem örülnél neki, de ő nem hallgatott rám.

-Lehettél volna határozottabb is, ő csak egy gyerek, te meg felnőtt.

-Jól van. Sajnálom. –kelt fel Kimi is az ágyból.

-Elmegyek letusolni. –hagyta magára Nicole. Örült, hogy néhány perc nyugta lehet a fürdőben. Teljesen felkavarta ez a reggel. Ismét érezte Kimi bőrének az illatát, újra a karjaiban feküdt…és ismét megrohanták az emlékek. Vagy 20 percig bent volt, kellett neki annyi idő, hogy össze tudja szedni magát. Amíg ő tusolt, Kimi főzött kávét és még reggelit is csinált. Cameron pedig már a Kimi által készített ételből falatozott.

-Szia anya. Tök finom amit apa csinált. Kérsz?

-Igen, köszi. De Cameron, elárulnád, hogy mi volt az éjszakai mutatványod?

-Hát…féltem. Átmentem apuhoz, és megkértem, hogy menjünk át hozzád, hogy ne félj.

-Figyelj, apu és anyu nem aludhat egy ágyban.

-Miért? –időközben Kimi leült, és szedett reggelit Nicole-nak és magának is.

-Mert apunak van barátnője, és nekem is ott van Sean. –a nő egy percre úgy látta, mintha Kimi arca megváltozott volna, de amikor ránézett, ismét kedvesen nézett vissza rá.

-Akkor bocsánat. –azzal csöndben megreggeliztek.