Nicole egész délelőtt rohangált. Már a feje is kezdett fájni, de a napnak még közel sem volt vége, ráadásul arról sem tudott, hogy egy finn asszony éppen felé tart fia autójában.

-Nicole, gyere légy szíves, valami baj van a rendszerrel. –rohant oda hozzá az egyik recepciós.

-Megyek. Megbocsát egy pillanatra? Azonnal visszajövök. –hagyta magára a konferencia egyik megrendelőjének asszisztensét. –Mi történt?

-Egyszerűen nem enged a rendszerbe. –magyarázta Rebeca.

-Rendben, megnézem. –azzal Nicole megpróbált az ő kódjával bejutni, de az is sikertelennek bizonyult. Kétszer újraindította, de mivel még azután sem mutatta semmi jelét a rendszer annak, hogy működne, így végül feladta. –Oké, hívok szerelőt. –indult el az irodájába.

-És addig? –förmedt rá Rebeca.

-Addig? Visszatérsz a régi módszerhez.

-Milyen régi módszerhez? –forgatta a szemeit Rebeca.

-Papír és toll. Rémlik valami a használatukról? Igen? Akkor jó. Remélem emlékszel még rá, hogy hogy néz ki egy lakólista vagy egy szobatükör, mert most azt fogod elkészíteni papíron. Oké? –azzal Nicole megfordult, és elindult az irodájába.

-Fordulj fel! –sziszegte Rebeca.

-Hallottam! –szólt vissza Nicole, de nem fordult meg. Elege volt a nőből. Eddig sem csípte, de a múltkor is kocsányon lógtak a szemei, amikor meglátta Kimit. Ráadásul egyre hanyagabbul végzi a munkáját. És már panasz is érkezett rá mind a vendégek, mind a kollégák felől. Az irodájába beérve máris hívta a szerelőt. Hála volt olyan kedves, és azonnal elindult, miután megtudta, hogy történetesen egy egész szálloda bénult meg a hiba miatt. Nicole legszívesebben hagyta volna még szenvedni egy kicsit Rebecát, de nem akart kiszúrni a többiekkel. Már majdnem töltött magának egy kávét, amikor eszébe jutott, hogy az asszisztenst meg csak úgy otthagyta. Máris rohant az előtérbe, ahol a nő már kezdett dühös lenni. –Elnézést, nagyon sajnálom, de technikai problémánk akadt, amelyet meg kellett oldanom.

-Technikai probléma? És mi lesz akkor a konferenciával? –sipítozott a nő.

-Ne aggódjon, azt nem érinti. Nos, hol is tartottunk? –nézett bele a papírokba, majd beterelte az étterembe, és egy csésze kávé mellett elkezdték egyeztetni a már vagy hatszor átbeszélt programtervet.

-Nicole, elnézést, hogy zavarlak –ment oda hozzá a másik recepciós, Rose-, de egy nő keres.

-Sajnálom, most nem érek rá. –célzott arra, hogy még egyszer nem hagyhatja faképnél az asszisztenst.

-Mondtam neki, de közölte, hogy addig nem megy el, amíg nem beszélt veled.

-És nem mondta, hogy ki az? –csodálkozott Nicole.

-Nem, de eléggé idegesnek tűnt.

-Rendben. Bekísérnéd az irodámba? 10 perc és megyek.

-Persze. –azzal Rose már el is tűnt.

-Menjen csak nyugodtan, szerintem sikerült mindent megbeszélnünk. –mosolygott rá az asszisztens.

-De ha még kérdése van, vagy van valami, amit még tehetek, akkor szóljon nyugodtan.

-Rendben. És köszönjük.

-Nincs mit, ez a dolgunk. Akkor a hétvégi viszont látásra. –állt fel Nicole, majd elindult az irodájába. Fogalma sem volt róla, hogy ki keresheti, ráadásul még ideges is. Tényleg nem tudta, hogy ki lehet az. –Jó napot, miben…-még a szava is elakadt, miután belépve az irodájába Paulát pillantotta meg.

-Szervusz. –köszönt neki komoran a nő.

-Szia. –Nicole még mindig az ajtóban állt. Nem tudta még feldolgozni a látványt.

-Beszélni akarok veled.

-Rendben. Foglalj helyet. –kapott észbe Nicole, majd becsukta az ajtót és ő is leült az asztalához. –Kérsz egy kávét, teát vagy valamit?

-Nem, inkább a lényegre térnék. –a nő csak bólintott, jelezvén, hogy kezdheti, bár semmi jót nem sejtett- Kimi elmondta, hogy van egy fia. Ezt nem kérdőjelezem meg, hiszen szemmel láthatóan az övé, nem lehet letagadni, viszont van egy másik kérdésem.

-Hallgatlak.

-Miért most? –nézett rá keményen az alacsony asszony.

-Hogy érted, hogy miért most? –nem értette, hogy mire akar célozni Paula.

-Rendben, akkor másképp fogalmazok. Mennyi pénzre van szükséged? –másodjára fordult elő 10 percen belül, hogy Nicole egyszerűen nem tudott megszólalni a látottak, illetve most a hallottak miatt.

-Tudod mit? Vegyük úgy, mintha ezt most meg sem kérdezted volna, rendben? –próbált higgadt maradni, bár erre mindig is allergiás volt.

-Nem. Tudni akarom, hogy miért éppen most bukkantál fel a fiam életében? Mennyi pénzt akarsz? Hiszen gondolom most, hogy a Ferrarinál versenyez, és híres, több pénzt tud megítélni neked a bíróság.

-Egy, ha rajtam múlik, akkor Kimi lehet, hogy még ma sem tudná, hogy van egy fia. Kettő, semmi jogod nincs hozzá, hogy ide gyere a munkahelyemre, és ilyen kérdéseket feltegyél nekem. Három, nincs szükségem Kimi pénzére. Eddig sem volt, és ezután sem lesz. És végül a bíróságra nem akarok menni.

-Szóval peren kívül fogtok megállapodni a tartásdíjról? –faggatózott továbbra is keményen Paula.

-Nem fizet tartásdíjat és nem is fog. –csattant fel Nicole. –Még valami?

-Van. Miért hagytad el a fiam? Tudod te, hogy mit műveltél vele? –kezdett el kiabálni Kimi édesanyja -Tisztában vagy te azzal? Nem, biztosan nem, mert akkor tudnád, hogy a felbukkanásoddal mekkora fájdalmat okozol neki. Te csak egyszerűen összecsomagoltál és elhagytad, úgy, mint amikor az ember egy hotelszobát hagy ott. Nem engedem, hogy még egyszer összetörd a fiam!

-Ne aggódj, nem fogom. De most, ha már így megismerte a fiát, remélem nincs ellene kifogásod, hogy néha találkozzanak.

-Nem. Egy gyereknek szüksége van az apjára és egy normális családra. –utalt arra ismét Paula, hogy nem kellett volna elhagynia Kimit.

-Van normális családja.

-Hát hogyne. De remélem a gyereket nem akarod felhasználni.

-Mégis mire? Ne aggódj, nem akarom behálózni a fiad, és Cameront soha nem tudnám semmire sem felhasználni.

-Ezt jó hallani. Akkor további szép napot! –azzal Paula kisétált az irodából. Nicole próbált megnyugodni, de be kellett látnia, hogy erre most képtelen volt. Talán egy tea jót tenne, és mondjuk egy doboz nyugtató. Egyenlőre azonban megmaradt a mély lélegzetvételnél. Nyugalmának hamar vége szakadt, amikor Rebeca valósággal berobbant az irodájába.

-Elegem van! Ha még egy rohadt papírt ki kell töltenem, a falra mászok. –nézett dühösen Nicole-ra.

-Könyörgöm csak egyszer oldanád meg a rád bízott feladatot!! –azzal a nő kiment, és beállt nekik segíteni. Egy picit sikerült félretennie a gondolatait, és a lehető legtöbb figyelmét a vendégeknek szentelte.

Néhány óra múlva fáradtan ült be a kocsijába, hogy elmenjen Cameronért az iskolába. Már éppen beindította a motort, amikor megszólalt a telefonja. Kimi nevét írta ki a kijelzője, de most valahogy senkivel nem akart beszélni, akinek a nevében a „Räikkönen” szó szerepelt, így inkább kinyomta. Majd kimagyarázza valahogy, bár most ez sem érdekli igazán. Most csak egy dologra vágyott: egy kellemes estére Sean társaságában.