-Sziasztok, ismét visszajöttem. –nyitott be Kimi a kórterembe, ahol Sean még mindig Cameron ágya szélén ült.

-Szia. –mosolygott rá Sean.

-Nem hagytam itt véletlenül a kulcsom? –az éppen belépő Nicole alig bírta visszatartani a nevetést. Kimi közben úgy tett, mintha tényleg a kulcsát keresné, habár jól tudta, hogy ott lapul a zsebében. –A jelek szerint mégsem itt van. –és még csodálkozó arcot is vágott. Nicole egyre jobban küzdött a nevetés ellen.

-Kicsim, valami baj van? –vette észre Sean is, hogy valami nem stimmel. A nő csak megrázta a fejét. Félt, hogy ha kinyitja a száját, akkor abból nevetés lenne.

-Apa, rajzolsz te is nekem?? –nyújtotta a kis gipszes kezét Cameron.

-Persze. Sean kölcsönadnád a tollad? –nézett a férfira.

-Természetesen. Parancsolj –nyújtotta át.

-Köszi. –Kimi elkezdett rajzolni Cameron gipszére. Természetesen egy F1-es autót rajzolt, amelynek az oldalán a fia neve szerepelt, orrkúpján pedig az 1-es rajtszám. –Tessék, a jövő Forma 1-es világbajnokának autója. –mosolygott büszkén a fiára.

-De szuper!!! –nézte csodálattal a kisfiú a rajzot. –Anya, ugye hogyha leveszik, akkor is megtarthatom.

-Persze. Isten ments, hogy kidobjuk. –mosolygott Nicole.

-Csúcs!! –vigyorgott ezerrel Cameron.

-Akkor én most már tényleg megyek. Sziasztok. –köszönt el Kimi, majd magukra hagyta őket. Hamarosan Sean is elment, ugyanis egy baleset sérültjeit hozták be, így Nicole egyedül maradt a fiával. A kórházi vacsora nem volt valami finom, így az anyja által behozott szendvicseket ette meg Cameron elalvás előtt.

Nicole nem igazán tudott aludni. Figyelte a fiát, hallgatta a szuszogását, miközben Cam mélyen aludt. Eszébe jutott a délután, amikor Kimivel csókolózott. Megijedt, mivel majdnem le is feküdtek, de a legrémisztőbb dolog mégsem ez volt a számára, hanem az, hogy élvezte a csókot. Egy régi, ismerős érzés járta át testét-lelkét, úgy érezte, mintha mindig is erre vágyott volna, s ez sem nyugtatta meg túlzottan. Ráadásul bűntudat gyötörte Sean miatt, és nem tudta, hogy mit csináljon. A férfi olyan rendes vele és a fiával is, nem érdemli meg, hogy hazudjon neki, viszont tudja, hogy ha ezt elmondja, akkor valószínűleg utoljára látja őt, hiszen a férfi direkt rá is kérdezett, hogy érez-e még valamit Kimi iránt, amire ő bőszen „Nem”-et felelt, aztán most tessék. Úgy látszik mégsem ez az igazság. Vagyis nem a teljes igazság. Muszáj lenne valakivel beszélnie, de most kinek mondja el? Az anyjának vagy az apjának? Nem, ők nem tudnák objektíven nézni a dolgokat. Neki most olyanra lenne szüksége, aki kívülálló. De ilyen embert nem igazán tud. Voltak barátai, de igazán senkit nem engedett közel magához a Kimivel való szakítás után. Nem akart megjegyzéseket hallani. Talán most jobb lenne, ha egy kicsit távolságot tartana Sean-nel, hogy tisztázni tudjon magában mindent. Igen, valószínűleg ez lesz a lehető legjobb megoldás.

-Szia. –suttogta Sean, amikor halkan benyitott a kórterembe. Nicole felkelt a székből, és kiosont a folyosóra.

-Szia.

-Mi a helyzet? Alszik? –érdeklődött a férfi.

-Igen, sikerült elaludnia. –fonta keresztbe a karjait, és tett egy lépést hátrébb.

-Valami baj van? –mérte végig Sean. Nicole látta rajta, hogy fáradt, de mégis itt van, így ha lehet, még nagyobb bűntudat gyötörte.

-Nem, csak…gondolkodtam.

-Ez a nőknél általában rosszat jelent. –engedett meg egy halvány mosolyt a férfi, de a nőnek be kellett látnia, hogy igaza van.

-Szóval…most azt hiszem, hogy egy kicsit…talán…tartanunk kellene egy kis szünetet. –mondta végig nagy nehezen Nicole.

-De…miért? –döbbent meg Sean.

-Most Cameron mellett a helyem.

-Sosem kértem, hogy válassz a fiad és köztem, ezt te is jól tudod. –Sean hangja vádlón csengett, de nem beszélt hangosabban az eddiginél.

-Tudom. De most olyan esetlen…

-Nicole. Kérlek. –közelebb lépett a nőhöz, majd gyengéden magához vonta.

-Ne. –suttogta erőtlenül.

-Ne bújj a fiad mögé. Nincs értelme. Nézd, szeretlek, és éppen ezért szeretném tudni, hogy mi van veled, mitől akarsz most hirtelen visszatáncolni. –nézett a férfi végig a nő szemébe.

-Sean…üljünk le, jó?

-Rendben. –azzal odamentek az egyik padhoz, és leültek. –Szóval? –Nicole nem tudta, hogy hogy kezdjen hozzá. Úgy döntött, hogy talán jobb, ha egyenesen kimondja.

-Csókolóztunk Kimivel.

-Vagyis Kimi megcsókolt? –Sean-nek muszáj volt tudnia.

-Igen, de…az igazsághoz hozzátartozik, hogy először én sem nagyon ellenkeztem, aztán persze elküldtem. –a férfi nem szólt egy szót sem, csak nézte a földet, Nicole pedig az ő arcát, de nem igazán tudta, hogy mire gondolhat most a férfi, csak találgatni tudott. –Kérlek mondj valamit.

-Nekem most mennem kell. –állt fel végül Sean.

-De…

-Üdvözlöm Cameront. –azzal a férfi elindult a lift felé, Nicole pedig egyedül maradt. Fájt, hogy megbántotta a férfit. Hirtelen azonban azt látta, hogy Sean megfordul, és visszamegy hozzá. –Megkérdeztem. Megkérdeztem, hogy mit érzel iránta, és te azt mondtad, hogy semmit. Kimondtam, hogy beléd szerettem, azt mondtad, hogy te is belém. Mi az igazság?

-Szeretlek.

-Honnan tudjam, hogy most igazat mondasz? A fenébe is –túrt bele idegesen a hajába a férfi.

-Annyira sajnálom.

-Akkor most mondd el, hogy mit érzel Kimi iránt. Mondd meg egyértelműen, hogy ki kell neked, ő vagy én?

-Te. Ez egyértelmű.

-Ne haragudj, de nekem nem. Azt hiszem, most én mondom azt, hogy szükségem van egy kis időre. Majd felhívlak. –azzal Sean ezúttal valóban végigment a folyosón és beszállt a liftbe.

Kimi kicsit későn ért haza, így meglepte, hogy Heather a kanapén ül és a tv-t nézi.

-Szia kicsim, te még ébren? –adott egy csókot neki.

-Szia. Gondoltam megvárlak, aggódtam érted. Merre jártál?

-Zürichben voltam, ne haragudj, hogy nem hívtalak fel, csak lemerült a telefonom.

-Minden rendben? –fürkészte a nő a férfi arcát. Heather őszintén kíváncsi volt rá, hogy Kimi vajon elmondja-e neki a történteket.

-Most már igen. –erőltetett egy mosolyt az arcára a férfi. Fáradt volt, de tudta, hogy amíg nem mesél el mindent, úgysem mehetne aludni, nem lenne nyugta. –Cameron leesett a fáról, és be kellett vinni a kórházba.

-Te jó ég!! Ugye jól van? –kérdezte színlelt izgatottsággal. Valójában a pokolba kívánta őket.

-Igen, jobban van, kapott egy kis gipszet, képzeld, rajzoltam is rá. –ragyogott fel Kimi fáradt szeme. Heather legszívesebben megkérdezte volna, hogy az oviban érzi-e magát, de inkább megfogadta Anna tanácsát és visszafogta magát.

-Mit szólnál hozzá, ha holnap elmennék venni neki valami játékot, és meglátogatnánk? –vetette fel a nő. Kimi annyira meglepődött, hogy szinte szólni sem tudott. –Csak gondoltam jó ötlet lenne, de ha te nem akarod, akkor megértem. –tette fel védekezőleg a kezét Heather.

-De, ez fantasztikus ötlet! Köszönöm szívem! Úgy örülök, hogy így elfogadod ezt a helyzetet. Szeretlek. –csókolta meg a nőt, bár ha tudta volna, hogy a barátnője mit is gondol valójában, akkor valószínűleg az ellenkezőjét tette volna.