-Kicsim, támadt egy remek ötletem. –mosolygott Heather Kimire, miközben müzlit kanalazott a férfi táljába. Főzőtudomány híján nem volt más reggelire.

-Hallgatlak.

-Mit szólnál hozzá, ha elvinnénk Cameront, és persze Nicole-t egy túrára, Zürichhez közel van egy szép dombos vidék, az apámnak van ott egy kis faháza, lemehetnénk oda. Na?

-Nagyszerű ötlet! –lelkesedett Kimi is. Annak pedig külön örült, hogy a barátnője foglalkozik a fiával. –Mondtam már, hogy egy főnyeremény vagy? –húzta közel magához, majd az ölébe ültette.

-Hát…azt hiszem még nem. –majd Heather szenvedélyesen megcsókolta Kimit –Mit lenne, ha visszabújnánk az ágyba. –súgta a férfi fülébe a nő.

-Ismét egy kitűnő ötlet, a müzli várhat. –azzal Kimi felkapta Heathert, majd felmentek az emeletre.

Másnap reggel Cameron és Nicole elhagyták a kórházat. Egyenesen haza mentek, a nő onnan hívta fel a szüleit, hogy megnyugtassa őket. Sean-ről, és a Kimivel történt „incidens”-ről azonban egy szót sem szólt. A doktor gondosan felírta, hogy ha Cameronnak fájna a keze, akkor miből mennyit adhat be neki Nicole, így amikor szükség volt rá, az előírás szerint adott neki fájdalomcsillapítót. Amíg ő az ebédet készítette, Cam a nappaliban mesét nézett. Miután végzett, felhívta a főnökét, hogy szabadságot vegyen ki hétfőre, ugyanis jobbnak látta, ha a fia még egy napot otthon marad, és csak utána engedi iskolába. Este mesét olvasott neki, és ott maradt az ágya mellett, amíg a fia el nem aludt. Viszonylag korán feküdt le, hiszen még 7 óra sem volt, de valahogy Nicole ezt egyáltalán nem bánta. Alig, hogy lement az emeletről, csörgött a telefonja. A kijelző Kimit írta ki.

-Szia.

-Szia. Nem zavarlak? –érdeklődött félének a férfi.

-Nem, mondd csak nyugodtan. –ült le a kanapéra törökülésben Nicole.

-Hogy van Cameron?

-Köszi jól, már alszik. Azért érezhetően kimeríti, hogy gipszben van a keze, de jól viseli.

-Figyelj, van egy ötletem.

-Hallgatlak. –dőlt hátra Nicole.

-Szóval…tudom, hogy Cameronnak még pihenésre van szüksége, ezért nem is most rögtön, de esetleg a hétvégén, ha lenne hozzá kedvetek, na?

-Kimi?

-Igen?

-Mihez is lenne kedvünk? –mosolyodott el magában a nő, mivel hallotta a férfi hangján, hogy egy kicsit zavarban van.

-Ja, tényleg, azt nem mondtam. Bocsi. Heather apjának van egy kis háza nem messze Zürichtől, nagyon szép vidék, dombok, természet, patakok, és Heather felajánlotta, hogy menjünk le túrázni a hétvégén. Nos?

-Hát…nem is tudom. Nem biztos, hogy nyerő ötlet gipszes kézzel túrázni.

-Tudom, de hidd el, hogy vigyázok rá, és persze rád is. –tette hozzá halkan, de azért Nicole hallotta. Nem is gondolta volna, hogy ez a néhány apró szó milyen jól eshet. –Na? Kérlek, mondj igent! Utána futamom lesz, és nem tudlak elvinni titeket sehova, illetve…velem jöhetnétek. Na jó, ezt inkább máskorra hagyom. Maradjunk egyelőre a túránál.

-Legyen. Rendben.

-Tényleg? –kérdezett vissza döbbenten Kimi.

-Igen, de ha nem akarod, akkor…

-Isten ments! Ha 9-re megyünk úgy jó?

-Aham, addigra valahogy kicincálom az ágyból, bár ha megtudja, hogy mi lesz a program és kivel, akkor tuti ugrik. –mosolyodott el a nő.

-Örülök. Akkor szombaton találkozunk. Mondd meg kérlek Cam-nek, hogy puszilom. Szia.

-Átadom, szia. –Nicole még egy kicsit ücsörgött, majd felment letusolni. Elalvás előtt előszedett egy dobozkát. Ebben régi fényképek voltak, amelyet féltve őrzött. Ezt még Cameronnak sem mutatta még meg, de majd valamelyik nap sort kerít rá, ugyanis ezek voltak azok a képek, amelyeken Kimivel volt. Szépen sorban nézegette a fotókat. Rengeteg volt: készültek képek a barátokkal, Pauláék házassági évfordulóin, a futamokon, az ők évfordulójukon, kirándulásokon. Minden kép egy-egy apró emléket jelképezett, amelyet ezen az estén ismét átélhetett, igaz csak gondolatban. De valahogy most ez is sokat jelentett neki. Vajon Kimi megőrizte a közös képeiket? Nem, biztosan annyira dühös volt rá, hogy mindet kidobta. Persze, ez tökéletesen érthető. Fordított helyzetben ő is kivágta volna egytől egyig őket. Na nem mintha ezzel aztán olyan sokat érne, hogy egy dobozban tárolja őket, hogy aztán olyan emlékekhez ragaszkodjon, amelyek már régen elmúltak. De nem volt szíve kidobni őket. Mindegyik sokat jelentett, és jelent még most is a számára. Végül azért fogta magát, és visszatette a képeket a dobozba, ő pedig lefeküdt aludni.

A hét gyorsan elrepült a számukra, Cameron már különösen várta a szombatot. Szinte minden nap emlegette. Az iskolában hála nem jelentett nagy hátrányt, hogy gipszben van a keze, ráadásul a többiek mind megcsodálták a gipszére rajzolt Forma 1-es autót.

-Anyu, anyu!!! –robogott be szombat reggel Cameron az anyja szobájába, majd felmászott az ágyra, és bökdösni kezdte Nicole-t.

-Mi történt? –nézett rá álmosan az anyja.

-Apa mindjárt itt lesz!! –vigyorgott rá a kisfiú.

-MI? Hány óra? –nézett Nicole ijedten az órára, ami 6:10-et mutatott. –Cameron!!! Gyerünk, bebújni. –emelte fel a takarót, mire a fia befészkelte magát az anyja karjaiba. –Egy picit pihenj. Ráérünk 7-kor kelni.

-Na jó. –egyezett bele a kisfiú, majd behunyta a szemét. Nicole mosolyogva figyelte a fiát, majd adott egy puszit a homlokára, mire az elmosolyodott. Így pihentek még 7-ig, majd felkeltek, megreggeliztek, felöltöztek, és bepakoltak egy kis uzsonnára valót. Nicole pakolt Kimiéknek is, hiszen ha már egyszer meghívták őket, akkor az a minimum, hogy megvendégeli őket cserébe. Na és abban sem nagyon bízott, hogy Heather tud bármit is főzni vagy sütni. Amikor megszólalt a csengő, Cameron valósággal repült ajtót nyitni. Nevetve jöttek be Kimivel.

-Szia. Jézusom, te egy egész hadseregnek hozol kaját? –nézett végig csodálkozva Kimi a Nicole kezében lévő hűtőtáskán.

-Szia. Nem, csak nekünk, ne tudd meg, hogy a fiad mennyit eszik.

-Nem baj az, igaz? –borzolta meg Cameron haját Kimi. –Akkor? Mehetünk?

-Persze. Hozom a táskát.

-Még táska is van? –nevetett Kimi.

-Még szép! Ha Cameron játszani kezd odakint, akkor kell váltásruha. Hidd el.

-Rendben, akkor azt add ide! –vette ki Nicole kezéből a hűtőtáskát Kimi. A kezük egy pillanatra összeért, s ennek hatására kellemesen bizsergető érzés futott át Nicole-on, de ezt próbálta elnyomni.

Még egy utolsó pillantást vetett az ajtókra és ablakokra, majd miután megnyugodott, hogy minden csukva, elindultak. Az autóút valóban nem tartott sokáig. Heather meglepően kedves volt, még beszélgetett is vele. Ez egyfelől egy kicsit megnyugtató, ugyanakkor idegesítő is volt a számára. Ismerte már a hasonló embereket, a szállodaipar szinte tökéletes emberismerővé tette, így tudta, hogy nem nagyon bízhat benne, de Kimi kedvéért elviseli. Nagyon nem is tehet mást.