Nicole nem tudta, hogy mitévő legyen. Nézte, ahogy eszik a fia, de közben arra gondolt, ami az imént történt. Nem értette, hogy hogy lehetett ilyen naiv, hogy azt hitte, Heather simán el fogja tűrni, vagy legalábbis tudomásul venni, hogy ők részesei lettek Kimi életének. Persze, ki örülne, ha kiderülne, hogy a pasijának van egy gyereke. De attól még nem kéne ilyen kisstílű játszmákat játszania. Talán haza kellene menniük. A hangulat úgyis olyan, mintha egy lőporos hordó lenne a házban, amely bármelyik pillanatban robbanhat. Ha maradnak, az lehet, hogy csak olaj lenne a tűzre.

-Kicsim, haza kellene mennünk. –kezdte Nicole.

-De miért?? –szomorodott el rögtön Cameron.

-Tudod Heatherrel összevesztünk, és nem lenne jó, ha maradnánk, mert nem szeretném, ha apu és Heather miattunk veszekedne.

-De Heather velem kedves volt. Kérdezte, hogy milyen volt, amikor apu nálunk aludt.

-És te mit mondtál? –fagyott meg a vér Nicole ereiben. Csak remélte, hogy Cam nem mondta el a közös alvást.

-Hogy jól. Bár a vihartól féltünk, ezért egy ágyban aludtunk, de jól. –valahogy Nicole pont ettől félt.

-Heather haragudott? –kérdezte félve az anyja.

-Nem tudom. Utána a suliról kérdezett… -Cameron nem tudta tovább mondani, mivel Kimi jött le dühösen az emeletről.

-Maradj itt, mindjárt jövök. –ment ki Nicole Kimi után a szabadba. –Kimi…

-Ne most, oké? –ment még mindig a pasi az erdő felé, a nő pedig utána. Ismerte már annyira, hogy tudta, gyorsan le fog higgadni. Sosem foglakozott sokáig a dolgokkal. –Miért vagytok ti nők annyira bonyolultak? –fordult meg hirtelen.

-Nézd, jobb lesz, ha Cameronnal visszamegyünk. Hívok egy taxit, ti meg maradjatok és beszéljétek meg ezt az egészet, gondolom Heather mérges amiatt, amit Cam mondott.

-Mire gondolsz? –csodálkozott Kimi.

-Elmondta neki, hogy egy ágyban aludtunk.

-Ó, hogy az a … na nem baj, majd megoldom valahogy. Biztos, hogy haza akartok menni?

-Én igen. De ha esetleg Cameron maradhatna…

-Megengeded??? –csillant fel Kimi szeme, és már nyoma sem volt az előbbi idegességnek és dühnek.

-Hát ha maradhat és ő is szeretné, akkor igen.

-Az nem kérdés, hogy maradhat-e. Még szép!

-Én úgy értettem, hogy Heather részéről…

-Az ő része nem érdekel. Ha Cameron maradni akar, akkor maradhat és kész.

-Rendben, akkor visszamegyek, beszélek Cam-mel és hívok taxit. –azzal Nicole elindult vissza a házhoz, de aztán egy pillanatra mégis visszafordult. –Kimi, valamit el kell mondanom. Tudom, hogy nem hiszel nekem, de Heather egy szóval sem említette, hogy elviszi Cameront. –azzal ismét a ház felé vette az irányt. Kimi csak állt és nézte őt. Fogalma sem volt, hogy mit gondoljon. Teljesen összezavarodott. Ha Nicole-nak van igaza, akkor Heather miért állította azt, hogy szólt, és miért akarja úgy beállítani a nőt, mint aki bele akar trappolni a kapcsolatukba? És ha Heather mond igazat, akkor vajon Nicole miért tagadta le? Össze akarja ugrasztani őket? Mert akkor ez sikerült. De őt nem úgy ismerte meg, mint aki ilyen trükköket alkalmazna, Heather meg…nos…ha őszinte akarna lenni, akkor lehet, hogy róla képes lenne ezt feltételezni, de ő mégis csak a barátnője. Bíznia kell benne, és bízni is fog.

-Kicsim, figyelj csak. –guggolt le Nicole Cam elé –anyunak haza kell mennie, de ha szeretnél apuval és Heatherrel itt maradni, akkor maradhatsz.

-Tényleg? –csillogott a kisfia szeme. –Maradhatok?

-Ha szeretnél, akkor igen.

-De jó!! –szinte az anyja nyakába ugrott örömében.

-Egyet viszont ígérj meg. Szót fogsz apunak és Heathernek fogadni, és jó leszel. A gipszes kezedre pedig vigyázol, oké?

-Oké.

-Akkor hívok egy taxit és lehozom a cuccom. –azzal Nicole felment az emeletre, telefonált, majd elpakolta a cuccait. Előtte azért kikészítette a fia pizsamáját, és egy-két dolgot, majd lement. Kimi éppen Cameronnal játszott, Heather pedig olvasott a kanapén. –A taxi mindjárt itt lesz. Cam akkor amit megbeszéltünk. –guggolt le ismét a fia elé.

-Ígérem. –bújt oda az anyjához.

-Akkor érezd jól magad. –adott neki egy nagy puszit.

-Te is anya. –mosolygott rá vissza Cameron.

-Oké. Akkor sziasztok! –ment ki Nicole a ház elé. Alig lépett ki az ajtón, Kimi máris utána ment.

-Nicole, ne aggódj, vigyázni fogok rá. Nagyon.

-Tudom. Csak tudod nehéz. Még sosem volt távol tőlem, és féltem egy kicsit. De tudom, hogy vigyázni fogsz rá, és minden rendben lesz. –egy kocsi közeledett, vélhetően a taxi.

-Ígérem. És ha este mégis haza akar majd menni, akkor hazaviszem.

-Köszi. Akkor szia. –azzal beszállt a taxiba. Cameron kiszaladt, és mosolyogva integetett az anyjának. Nicole nem tudta, hogy neki, vagy a fiának fog nehezebben eltelni ez az este.

Heather csak az alkalmat várta, hogy egyedül maradhasson Cameronnal. A terve eddig tökéletesen működik, sőt az, hogy a gyerek most itt maradt, alkalmat adott neki arra, hogy egy kicsit más irányba mozdítsa a szálakat. Tudta, hogy veszélyes amihez most fog kezdeni, ugyanis vékony jégen kell táncolnia, de ha ezzel végleg sikerül Kimit és a kölyköt elválasztania egymástól, akkor megéri azt a pár nap kellemetlenséget, amelyet neki fog okozni ez az egész komédia. Abban az esetben, ha mégsem jönne össze a terve…nos…arra nem gondol. Sikerülni fog, ugyanis sikerülnie kell.

-Cameron, kérsz egy kakaót? –ment oda a kisfiúhoz. Kihasználta azt, hogy Kimi felment kipakolni. 

-Igen. –mosolygott rá a kisfiú. Heathernek el kellett ismernie, hogy más esetben, ha nem az ő pasijának a gyerekéről lenne szó, akkor még talán kedvelné is a kölyköt, de így…

-Egyébként sajnálom, hogy csak most találkoztál apukáddal. –kezdett bele a nő a „hadműveletbe”.

-Én is. –ült le a kisfiú egy székre. Milyen jól nevelt, futott át egy pillanatra a nő agyán.

-Kár, pedig nagyon jól szórakoznál Kimivel. Gondolj bele, elkísérhetnéd minden futamára, közelről megnézhetnéd a versenyautóját, bele is ülhetnél –közben készítette a kakaót.

-Tényleg??? –ámult Cameron.

-Persze. De anyukád ezt nem akarja, sajnos. Illetve szerintem ő pont ezt nem akarja. Persze, ha velünk laknál…

-Kár…de anyu miért nem akarja? –kérdezett vissza a kisfiú.

-Nem tudom kincsem. –még magát is meglepte Heather, hogy így szólította a gyereket, de tudta, hogy el kell érnie a célját. –Igazából azt sem értem, hogy anyukád miért nem akarta, hogy találkozz apukáddal. Hiszen látod, hogy Kimi mennyire szeret téged. Tessék. –tette le elé a bögre kakaót. Időközben magának is készített eggyel, így most ketten kakaóztak.

-Köszönöm. És szerinted anya megengedné, hogy elmenjek apuval a versenyekre?

-Nem hiszem.

-És apa?

-Ő biztosan. Sok apukát kísér el a fia, bizony. És nagyon jól szórakozhatnál ott. A pályákon van go-kart lehetőség is –legalábbis nagyon remélte, bár nagyon az sem érdekelte, ha véletlenül nem mond igazat-, képzeld el milyen jó lenne! Te is versenyezhetnél.

-Húú, tényleg?? És szerinted apa beleegyezne, hogy nálatok lakjak?

-Viccelsz? Biztosan, de ha gondolod, én beszélek vele, te csak említsd meg, hogy szeretnél vele lakni.

-Jóó. –vigyorgott Cameron. –De anyu nem fog haragudni?

-Nem. Biztosan nem, ne aggódj. Lehet, hogy nem fog neki örülni, de nem fog haragudni.

-Mi a helyzet? –jött le Kimi az emeletről.

-Apa, szeretnék veletek lakni? Szabad?? Ugye szabad??? –szaladt oda hozzá Cameron.