Kimi alig tudott megszólalni a meglepettségtől. Felvette az ölébe a fiát, és leült a kanapéra. Heather érdeklődéssel követte az eseményeket.

-Kicsim, ez most hogy jutott az eszedbe?

-Heatherrel beszélgettünk. És mesélt a versenyeidről, és nagyon jó lenne, ha én is elmehetnék veled, és szeretnék veled lenni.

-Figyelj ide nagyfiú. –Heather kezdett aggódni- Én is nagyon szeretném, ha velem lakhatnál, de a dolgok sajnos nem ilyen egyszerűek.

-De miért nem? Heather is azt mondta, hogy jó. –nézett rá szomorúan Cameron. –Vagy te nem is szeretsz?

-Jajj kis butusom. Nagyon szeretlek. –ölelte magához a fiát, és adott egy puszit neki. –De anyukáddal ezt meg kell beszélnünk.

-És ha ő megengedi, akkor tényleg lakhatok nálad?

-Igen. Akkor tényleg. –azért Kimi félve Heatherre nézett, mire a nő bólintott, jelezvén, hogy részéről okés a dolog. Pedig ha tudná Kimi, hogy még a hideg is rázza annak a gondolatától, hogy a kölyök akár csak egy napot is eltöltsön náluk. Jelen esetben azonban a cél szentesítette az eszközt.

-Fiúk, szerintem most menjünk, és fedezzük fel a környéket, sétáljunk. –ajánlotta fel Heather, mire mind a ketten bólintottak, majd bezárták a házat és elindultak.

-Mi a véleményed? –kérdezte Kimi Heathertől, akivel kézen fogva sétáltak. Cameron néhány méterrel előrébb járt.

-Nem tudom. Nekem nincs ellene kifogásom. Nicole-nak tuti lesz, de…

-De?

-Nézd. Én nem akarok beleszólni, hiszen Cameron a ti gyereketek, de szerintem megpróbálhatnátok. Tudom, hogy Nicole nem fog egykönnyen belemenni, de ha a gyereke érdekeit nézi, akkor rá kell jönnie, ha az a legokosabb, ha átengedi most hozzánk. Az is lehet, hogy csak múló szeszély Cam részéről. Ne érts félre, nem ezt akarom, csak azért ő mégis kicsi még ahhoz, hogy megfontolt és határozott döntéseket hozzon. Az viszont mindenképpen jó jel, hogy most nálad akar lenni. Valószínűleg csak néhány hétről lenne szó, utána úgyis hiányozna neki az anyja, de ha nem engeditek ezt meg, akkor szerintem azzal több kárt okoztok, mint amennyi hasznot, már ha érted, hogy hogyan értem.

-Aham, értem. Szóval azt mondod, hogy beszéljek Nicole-lal?

-Mindenképpen. Veszítenivalód úgysincs. Nem?

-De, igazad van. Holnap beszélek is vele, ahogy visszavittem Cam-et.

-Helyes.

-Még valami. –fordította maga felé a nőt.

-Igen? –nézett rá kérdőn a nő. Nem értette, hogy mi többet akarhatna még tőle Kimi.

-Nagyon szeretlek. És köszönöm, hogy így mellettem állsz. –azzal megcsókolta Heathert. 

Kimi egész éjjel csak gondolkodott. Nem tudta, hogy mitévő legyen, hiszen az, hogy Cameron nála lakna, merőben megváltoztatná az életét, de mivel megígérte a fiának, hogy megkérdezi Nicole-t, és mivel ő is szeretné, ha a fia nála lakna, ezért be fogja tartani az ígéretét. Már csak az a kérdés, hogy hogy fog erre a gyereke anyja reagálni. Minden jel szerint nem fog neki tetszeni.

-Nicole beszélhetnénk? –nézett rá komolyan a férfi, miután délután hazavitte a fiát. Heather úgy döntött, hogy inkább a kocsiban várakozik, Cameron pedig már a szobájában volt, ugyanis az apja megkérte rá, hogy ha hazaérnek, menjen fel, hogy ők nyugodtan tudjanak beszélgetni.

-Persze, mondd csak. Történt valami?

-Tulajdonképpen igen, de ne aggódj, Cameronnak semmi baja.

-Rendben, akkor miről van szó? –érdeklődött a nő, miközben teavizet forralt.

-Cameron megkérdezett tőlem valamit, amire én azt mondtam, hogy ha te beleegyezel, akkor felőlem rendben van. –támaszkodott neki a férfi a konyhapultnak nem messze Nicole-tól.

-Nocsak, nagyon titokzatos vagy. –mosolygott rá egy pillanatra, miközben három bögrét vett le a polcról.

-Cameron szeretne hozzám költözni. –amint a férfi kimondta, Nicole kezéből kiestek a bögrék, és apró darabokra törtek, miközben ő ijedten nézett Kimire. A férfi nem szólt, csak nézte a rémült nőt. Nem gondolta volna, hogy ilyen reakciót fog kiváltani belőle.

-Szó sem lehet róla. –válaszolta határozottan Nicole, mikor már egy kicsit sikerült összeszednie magát.

-De miért nem? Tényleg szeretné, és én is.

-Nem érdekel. Itt van az otthona. Nem fog holmi hóbort kedvéért elköltözni.

-Honnan tudod, hogy hóbort?

-Mondjuk azért, mert ismerem.

-Én is ismerhetném, ha hagytad volna. –morogta az orra alatt a férfi, de szándékosan olyan hangosan, hogy a nő is meghallja.

-Hányszor fogod még ezt felhánytorgatni a fenébe is!

-Amennyiszer ahhoz kell, hogy a gyerek nálam lakhasson.

-Aham, szuper. Akkor kérdezek néhány dolgot. Milyenek az iskolák Wollerauban?

-Nem tudom.

-Ki fog rá vigyázni, amikor te a versenyeden vagy?

-Valaki biztosan.

-Ki?

-Honnan tudjam?! Én!

-Aham, és amikor a kocsiban ülsz? Majd leülteted az egyik sarokba? Nézd, egy gyereknek odafigyelésre, törődésre és rengeteg időre van szüksége.

-De tudtommal a lényeg, hogy mennyire szereted a gyereked.

-Ezzel most mire akarsz kilyukadni?

-Arra, hogy ha szereted, akkor megengeded neki, hogy azt tegye, amit akar.

-Ez nagyon övön aluli. Nem akarom, hogy iskolát váltson.

-Lehetne magántanuló. Egyébként meg Wollerauban is nagyon jó iskolák vannak. És emlékeztetlek, hogy eddig nem fordultam a bírósághoz, de megtehetem, és elmondhatom, hogy a tudtom nélkül egyszerűen leléptél és eddig nem engedtél a gyerekem közelébe. –Kimi hangja vészjóslóan komoly volt.

-Aha, és én mikor láthatnám a gyerekemet, hm? Hétvégenként? Ezt nem teheted.

-Csak úgy halkan és mellékesen megjegyzem, hogy most pont ez történik velem. Miért baj az, hogy több időt akarok eltölteni a gyerekemmel? Tudod, van mit pótolnunk.

-Nem költözik és kész.

-Ez az utolsó szavad? –nézett farkasszemet Nicole-lal Kimi.

-Ez.

-Rendben, akkor találkozunk a bíróságon, és csak hogy tudd, elperelem a gyereket.  –azzal a férfi elindult kifelé, de az ajtóból még visszaszólt –Ha meggondolnád magad, tudod a számom. –Nicole a becsukódó ajtót figyelte, és a sírás határán állt. Nem, nem viheti el Cam-et. A bíróság sem ítélheti neki. Vagy mégis? Pénze van, annyi és olyan jó ügyvédet fogadhat fel, amennyit csak akar. Beszélnie kellene Cameronnal. Most.

-Kicsim, figyelj egy kicsit rám. –ment be a fia szobájába, aki éppen az asztalon rajzolt.

-Nézd anya, ez itt apa és én, amikor a túráztunk. Láttunk gyíkot, meg egy csomó halat a vízben. –mesélte lelkesen a kisfiú. Nicole szíve összeszorult.

-Nagyon szép. Kérdezhetek valamit? –ült le Cam ágyára. –Tényleg apunál szeretnél lakni?

-Igen, nagyon klassz lenne. De ugye nem haragszol rám?

-Nem kicsim, nem.

-Akkor jó, és ugye megengeded??? Légysziii. –huppant le az anyja mellé.

-Nem. Nem szeretném, ha odaköltöznél.

-De miért?? Mindenki az anyukájával és az apukájával lakik, és ha már ti nem laktok együtt, én szeretnék apánál is lakni. –Nicole visszanyelt egy könnycseppet, de nagy erő kellett hozzá.

-Sajnálom, de nem lehet.

-Persze, te nem is szereted apát! És engem sem!!

-Cam, ez nem igaz. Nagyon szeretlek.

-Nem hiszem el, de tudod mit? Én sem szeretlek téged.