Nicole nem tudta, hogy mit csináljon. Teljesen kétségbe esett. Ha a bíró most kérdezné meg Cameront, a fia az apját választaná, efelől nincs kétsége, és valószínűleg Kimi így meg is nyerné a pert. De akkor mit tegyen?

-Szia anya. –hívta fel az anyját.

-Szia kicsim, valami baj van? Olyan rémült a hangod.

-Át tudnátok jönni? Kérlek… -csuklott el a hangja.

-Azonnal megyünk. –azzal az anyja bontotta a vonalat, s negyed órán belül már a lánya ajtaja előtt álltak. Kopogás nélkül nyitottak be, és mentek egyenesen a konyha felé, ahol Nicole éppen a bögrék maradványait szedte össze.

-Köszi, hogy eljöttetek. –ölelte meg őket.

-Kicsim, áruld el, hogy mi a baj, a frászt hoztad ránk!

-Kimi…Cameron… -nem igazán tudott összerakni egy mondatot, mivel a könnyei már folytak.

-Mi történt? Nicole, mi a baj? –a nő vett egy nagy levegőt, majd végre kimondta.

-Cameron vele akar élni. –a szülők alig hittek a fülüknek, végül Nicole anyja szólalt meg.

-Nem fogjuk hagyni.

-Meg fogja nyerni a pert. Az ügyvédei a legjobbak lesznek –nézett maga elé a nő-, én nem tudom felfogadni a legjobbat, ráadásul a bíró meg fogja kérdezni Cam-et, és az ő szava nagyban befolyásolja a döntés, és a fiam az apjával akar élni. –borult az asztalra és sírni kezdett.

-Jól van kicsim. –ölelte át az anyja.

-Én megyek, és beszélek Cameronnal. –indult el az emeletre az apja.

-Ne apa, ne! –szólt utána Nicole –Felesleges. Ne zavarjuk össze. Érthető, hogy az apjával akar lenni. Talán ez a büntetésem, amiért eddig nem ismerhette őt.

-Jajj kincsem, erre ne is gondolj. –nyugtatgatta Elisabeth.

-De akkor mégis mire? Tehetetlen vagyok. –állt fel idegesen a nő és járkálni kezdett. –Nem tudok mit csinálni. A r.ohadt életbe!

-Figyelj ide –szólalt meg komolyan az apja, Steve- Van félretett pénzünk, és tudtommal te is spórolsz, szóval szerintem nyugodtan keresd fel a legjobb ügyvédet.

-Nem. A ti pénzetekhez nem nyúlunk.

-De…

-Semmi de, apa. Nagyon köszönöm, de nem lehet. Úgysem nyerném meg a pert.

-Nicole, mi ütött beléd? Miért nem akarsz harcolni a gyerekedért? –csattant fel az anyja.

-Mert nem tudok, nem érted? Vele akar élni! Miért tartsam itt erőszakkal? És Kiminek abban igaza van, hogy ha szeretem őt, akkor azt nézem, hogy mi a legjobb neki. Ő pedig az apjával akar lenni, tehát ez a legjobb neki.

-Akkor sem értelek. –csóválta meg a fejét az anyja.

-Én értem, hogy mire céloz a lányunk. –állt mellette az apja. –Tudd meg kicsim, hogy nagyon büszke vagyok rád.

-Kösz apa. –ölelte meg az apját.

-Próbáld meg Kimit rávenni, hogy kéthetente vagy hetente váltsatok. –vettette fel az apja.

-Ez jó ötlet, hátha belemegy. És akkor lehetne tényleg magántanuló. –bár nem tetszett neki az ötlet, de ha ez az egy esélye maradt arra, hogy sok időt tölthessen a fiával, akkor belemegy.

-Na látod. Menni fog ez. Csak üljetek le, és beszéljétek meg higgadtan a dolgokat. –folytatta Steve.

-Tudod, mi már nem tudunk higgadtan beszélni egymással, ha Cameronról van szó.

-Ugyan már! Felnőtt emberek vagytok. Rendben van, hibáztál, de ez nem jogosítja fel arra, hogy folyamatosan ezzel hozakodjon elő.

-Majd megpróbálom. Köszi, hogy átjöttetek.

-Jól van, akkor megyünk, de ha valami kell, szólj, rendben?

-Rendben, és tényleg köszönöm. –ölelte meg a szüleit, majd ismét felment Cameronhoz. Halkan bekopogott, majd belépett. A kisfia éppen a szőnyegen játszott az autóival. Összeszorult a szíve, ha belegondolt, hogy Cam nem lesz itt vele, nem fog az ágyában aludni, a kertben játszani, és nem lesz kinek mesét olvasnia. Leült a fia mellé a földre és beszélni kezdett –Kicsim, ha tényleg apunál szeretnél lakni, akkor legyen.

-Tényleg? –nézett rá csodálkozva a fia.

-Ha ezt szeretnéd, akkor igen.

-De jóó –ugrott az anyja nyakába, amivel kis híján hátradöntötte őt. Nicole szorosan magához ölelte Camet. –Anya…

-Tessék.

-Megfulladok.

-Jól van. Elengedlek. –nevetettek mind a ketten, bár Nicole legszívesebben sírt volna. –De most már nyomás fürdeni. Addig én csinálok valami finom vacsorát.

-Oké. –azzal a fia máris szaladt a fürdőbe, ő pedig lement vacsorát készíteni. Miután megvacsoráztak, és Cameron lefeküdt aludni, Nicole felhívta Kimit.

-Szia, nem hívlak későn? –a nő igyekezett komoly és nem egy kiborult nő hangján megszólalni.

-Nem. Mit akarsz? –kérdezte fáradtan a férfi.

-Haladékot. A héten itt marad Cameron, elmegyünk Kínába, ahogy megbeszéltük, aztán pedig leülünk, és kitaláljuk, hogy mi hogy legyen, ha hozzád fog költözni. Nos? Megfelel ez így neked? –próbált úgy beszélni, mint aki éppen arról tárgyal, hogy melyik teremben és milyen felszereléssel akarnak megtartani egy konferenciát. Kimi hihetetlenül boldog volt, de ezt nem akarta Nicole orrára kötni. Ráadásul nem akart még egyet belerúgni a nőbe, hiszen tisztában volt vele, hogy mennyire nehéz döntést hozott meg. Sajnálta őt, és bűntudatot érzett. Talán mégsem olyan jó ötlet, hogy a fia hozzá költözzön. Lehet, hogy nem kellene Cameront kiszakítani a megszokott környezetéből, a barátaitól. –Kimi, itt vagy?

-Hogy? Ő…igen. –kapott észbe hirtelen a férfi.

-Most mi igen?

-Mit is kérdeztél?

-Ha nem jókor hívlak, akkor mondd meg, és majd hívlak máskor.

-Nem. Jó most. –válaszolta röviden Kimi, mivel még mindig alig hitte el, hogy Nicole tényleg belemegy ebbe. –Illetve…vacsorázzunk együtt mondjuk szerdán, személyesen jobb lenne megbeszélni. Mit szólsz hozzá?

-Rendben. Hol találkozzunk? –Nicole belátta, hogy most úgyis a férfi diktálja a feltételeket, így nem is ellenkezett.

-Érted megyek 8-ra, szerintem jobb, ha Cam a nagyszüleinél alszik. Félő, hogy elhúzódna a megbeszélés.

-Ezt hogy érted?

-Csak úgy, hogy tekintve, mennyire nem tudunk egyezni, így jobb, hiszen még véletlenül sem fogunk elhamarkodott döntést hozni.

-Igazad van. Kínában mi lesz? –kérdezett rá félve Nicole.

-Semmi. Az újságírókat amennyire lehet elkerüljük…

-Nem így értettem. –szakította félbe a nő.

-Hát akkor?

-Velünk. Úgy értem, szeretném, ha nem veszekednénk Cam előtt. Nem azt mondom, hogy játsszuk el a tökéletes családot, mert nem vagyunk egy család, de jó lenne, ha normális képet mutatnánk magunkról.

-Én is így gondoltam, ne aggódj. Szerda este indul a gépünk Kínába, így az időeltolódás nem lesz olyan túl nagy gond. 6-ra értetek megyek.

-Rendben. Akkor szerdán találkozunk.

-Igen. Szia. –bontotta Kimi a vonalat. Nicole úgy érezte, hogy menthetetlenül belegabalyodott valami olyanba, amelyből fogalma sincs, hogy hogy mászik ki.