-Minden rendben? –mérte végig Nicole-t Pat, miután a nő idegesen ült vissza az asztalukhoz.

-Hogyne. Minden a legnagyobb rendben, de valahogy most nem akarom látni a szőke finnt.

-Pedig ott jön. –bökött a nő Nicole háta mögé.

-Csodálatos. Cam, nem szeretnél körbenézni a Ferrari boxában, apád biztosan nagyon szívesen megmutat mindent.

-De…mehetek? –pattant fel rögtön a fia.

-Persze. –Cameron azzal el is indult Kimi felé. Nick és Pat csak jót mosolyogtak rajta. –Bocs, de félő, hogy megint ordibálás lett volna a vége.

-Ennyire rossz a helyzet? –érdeklődött Nick.

-Gyakorlatilag több dologban nem értünk egyet, mint amennyiben egyet értünk.

-Na az úgy elég kemény. Viszont elnézést lányok, nekem most mennem kell. –mutatott a feléje intő mérnöke irányába.

-Okés, mikor jössz vissza? –kérdezte Pat.

-Nem tudom. Ha gondolod, nyugodtan menj vissza Nicole-lal a szállodába.

-Rendben. Szia. –a nő kapott egy gyors csókot, majd Nick már ment is a mérnökéhez.

-Igazság szerint azt viselem nehezen, hogy oda akarja költöztetni Cameront.

-Micsoda? –döbbent meg a nő.

-Aham. Én nem akarom, de azt mondta, hogy akkor bírósághoz fordul, és tudom, hogy tudna olyan ügyvédet keríteni, aki még egy halottról is bebizonyítaná, hogy él és virul. Szóval ezt el kell kerülnöm, így engednem kell.

-Cameron mit akar? Nem fél?

-Csak nézd, hogy élvezi ezt. Ő menni akar, és abban Kiminek is igaza van, hogy azt kell néznem, ami a gyerekemnek a legjobb. És ha neki most ez a legjobb, akkor elengedem.

-Tudom, hogy nehéz, de…akkor tényleg ezt kell tenned. 

-Bocs, ezt fel kell vennem. –nézett a csörgő telefonjára Nicole, ami Sean nevét írta ki. Be kellett vallania magának, hogy nagyon meglepte a dolog. –Szia Sean. –fogadta végül a hívást. Pat elmutogatta, hogy elmegy üdítőt venni.

-Szia. Nem zavarlak? –kérdezte félve a férfi. Sokat hezitált, míg végül rászánta magát a hívásra.

-Nem, dehogy. Hogy vagy? Mi újság veled? –Nicole már majdnem azt is hozzátette, hogy régen találkoztak, de aztán gyorsan meggondolta magát.

-Köszi megvagyok, dolgozom. És te? Cameronnal mi a helyzet?

-Mi is jól vagyunk, köszönöm. Éppen Kínában vagyunk.

-Igen, tudom.

-Tudod? –lepődött meg a nő. Nem értette, hogy Sean honnan tudja, mivel a szülein kívül senki másnak nem mondta. Még a szállodában sem, így végképp nem értette.

-Igen. Többek között ezért is hívtalak. Mikor tudnánk beszélni?

-Akár most is. –dőlt előre a székében a nő.

-Személyesen kellene. Nagyon fontos. Mikor jöttök vissza?

-Holnap este. De történt valami?

-Igen, de nem telefontéma, viszont tényleg fontos. Rólad és Cameronról van szó.

-Sean megijesztesz.

-Ne, ne aggódj. Csak kérlek találkozzunk. Nem akarok semmi rosszat, éppen ellenkezőleg. Figyelmeztetni szeretnélek.

-Holnap 4-kor vége a futamnak, 6-kor indul a gépünk vissza, az időeltolódás miatt szerintem dél körül landolunk.

-Megtennéd, hogy írsz egy sms-t a gépről, úgy egy órával a landolás előtt?

-Igen.

-Akkor kimegyek elétek, rendben?

-Jó. Akkor holnap találkozunk.

-Igen. Szia. –bontotta a férfi a vonalat. Nicole meglepetten ült. Nem tudta, hogy mire vélje a férfi hívását, és akármennyire sem szerette volna megijeszteni, egy kicsit azért mégis sikerült neki. Vajon mire akarja figyelmeztetni? Mitől akarja megóvni? Mi lehet veszélyes rá és Cameronra? Az biztos, hogy valóban fontos lehet, hiszen ismerte már annyira a férfit, hogy tudja, ilyennel sosem tréfálna, ráadásul azok után, hogy időt kért, és most mégis telefonált, akkor nyomós oka lehet. De micsoda??

-Minden rendben? –ült le vele szemben Pat két pohár gyümölcslével, amelyikből az egyiket letette a barátnője elé.

-Tessék? Köszi.

-Azt kérdeztem, hogy minden okés-e.

-Nem tudom. Időt kér, erre most felhív, hogy találkozni akar, mert fontos, rólam és Cameronról van szó.

-Kicsoda kért időt?

-Sean. Te érted ezt?

-Ki az a Sean? Csak nem van pasid? –húzódott széles mosolyra Pat szája.

-Nem…nem tudom. Nem. Alakulóban volt, aztán jött Kimi, megcsókolt, összezavarodtam, Sean meg időt kért.

-Tehát elmondtad neki. Helyes.

-Nem akarok több hibát. Azóta nem keresett, amit meg is értek, aztán most tessék. Holnap találkozom vele, kijön a reptérre.

-Hát…nem tudom, de egyet mondok, holnap majd mindent megtudsz, addig is, élvezd a mát, és idd meg a gyümölcsleved. –mosolygott rá Pat. Nicole-nak igazat kellett adnia a barátnőjének, de azért legbelül ott motoszkált Sean hívása.

Miután Cameron és Kimi visszatért a körútról, együtt visszamentek a szállodába. A férfi tudta, hogy most nem kérhet még egyszer bocsánatot, majd inkább holnap próbálkozik újra. Jobb, ha hagyja egy kicsit lenyugodni a dolgokat. Ráadásul egy bocsánatkérés éppen elég volt, ugyanis azt nem kötötte Nicole orrára, hogy mielőtt vele beszélt, Tonival is összekapott, így még őt is ki kellett engesztelnie. Nem volt könnyű menet, de a barátja végül megbocsátott. Most viszont inkább megvacsorázott, letusolt és elment aludni. A korai lefekvésnek megvolt az a nagy előnye, hogy másnap ennek hála frissen és jókedvűen ébredt. Reggeli előtt még lement, keresett egy virágboltot, ami valljuk be, Kína lévén nem ment egyszerűen, sikerült megértetnie magát az eladóval és így szert tett egy szép csokorra. A szobájában keresett egy papír cetlit, ugyanis a boltban már nem kísérelte meg a kísérőkártya beszerzését, és arra írta rá a következő üzenetet.

Nicole!

Tudom, hogy tegnap ok nélkül vádoltalak meg, és szörnyen szégyellem magam. Remélem meg tudsz bocsátani.

Kimi

U.i.: bocs a béna kártyáért, de a virágárusnál már a csokor megvétele is nagy nyelvi akadályokba ütközött, jobbnak láttam nem feszegetni a kártya-kérdést.

Miután elhelyezte a kártyává előléptetett papír cetlit a csokorban, körülnézett a folyosón, majd letette a csokrot az ajtó elé, bekopogott és gyorsan visszament a szobájába. Belülről hallgatózott, hogy nyílik-e az ajtó. Örömmel állapította, hogy igen. Miután becsukódott a szoba ajtaja, a biztonság kedvéért azért kilesett, arra viszont nem számított, hogy Nicole kint áll a folyosón és éppen a kártyát olvassa.

-Hoppá, lebuktam. –mosolygott rá félszegen a férfi.

-Hát le. Tetszik a kártya. Aranyos.

-És a csokor? –érdeklődött félénken Kimi.

-Az is szép. –csak néztek egymásra, mint két elsőrandis tinédzser. –Akkor én most megyek, mindjárt hozzák a reggelit.

-Okés, menj csak. Jó étvágyat.

-Köszi, és a csokrot is.