Nicole várt. Várt Kimi reakciójára, ami nem is késett sokat. A férfi olyan gyorsan pattant fel, mintha áramütés érte volna.

-Nem. Nem lehet az enyém.

-Hát pedig a tied. –kortyolt bele a teába, és rögtön megállapította, hogy túl édes, de most ez érdekelte a legkevésbé.

-Nem. Az teljességgel kizárt, hiszen mi csak egyszer… -csuklott el a hangja, miközben idegesen a hajába túrt.

-Igen. Egyszer. És?

-Te nem szedsz tablettát??? –nézett rá idegesen.

-Nem. –rázta meg a fejét Nicole.

-Hát ez aztán fantasztikus!

-Ha most vádaskodni akarsz, akkor közlöm, hogy te is ott voltál, nem egyedül hoztam össze, de ne aggódj. Egyedül is boldogulni fogok. –valahogy sikerült összeszednie magát. Annak ellenére, hogy nagyon is kilátástalannak érezte az egész helyzetet ezt nem akarta Kimi tudtára adni.

-Hát hogyne! Nehogy azt hidd, hogy az ő életéből is ki fogsz hagyni. Itt leszek melletted, vagyis mellettetek. Mindig. –mosolyodott el, hiszen most tudatosult benne, hogy ismét apa lesz. –Istenem, köszönöm. –ölelte meg Nicole-t, aki most már végképp összezavarodott. Kimi először el sem akarja hinni, hogy az övé a gyerek, aztán meg…tessék.

-Itt vannak az orvosi papírok. –húzódott el tőle, hogy elő tudja szedni a táskájából. –Itt van rajta, hogy hány hetes terhes vagyok, számolj nyugodtan utána, de én már megtettem.

-Ugyan már. Ne haragudj a kitörésemért, csak…

-Váratlan volt, megijedtél és fogalmad sincs, hogy mihez kezdj? –mosolygott rá kényszeredetten a nő.

-Hát valahogy úgy.

-Heather-nek hogy fogod elmondani? –tette fel a kínos kérdést Nicole.

-Fogalmam sincs. Mivel tudja, hogy lefeküdtünk, bár erről nekem még nem szólt, akkor valahogy lenyeli ezt a békát is.

-Ha lenyeli. Kétlem. Már így is utál engem is és Cameront is.

-Tényleg, Cameron hol van? –nézett rá ijedten Kimi.

-Írtam anyunak egy sms-t, hogy hozza el a suliból. –ebben a percben Cameron robogott be a nappaliba, majd néhány lépéssel lemaradva Nicole anyja.

-Apaaa!!! –ugrott Kimi nyakába Cam.

-Szia kishaver. Mi a helyzet? –borzolta össze a haját.

-Semmi. Nagyi hozott el a suliból. De megyek, még van leckém. –azzal a kisfiú már fel is rohant az emeletre.

-Szervusztok. –köszönt Elsiabeth.

-Szia anya.

-Szervusz. –köszönt Kimi is.

-Köszi, hogy elhoztad Cam-et. –Nicole próbálta leplezni, hogy az imént még a Niagarához hasonló ütemben folytak a könnyei.

-Semmi gond. De akkor igazán beavathatnátok, hogy mi folyik itt. –Kimi jelentőségteljesen Nicole-ra nézett, de a nő rémült arckifejezésével találta szemben magát. Nicole nem volt felkészülve rá, hogy elmondja az anyjának, sőt, magára a terhességre sem volt felkészülve. Most egyenesben volt az élete, a karrierje jó úton volt, Cameron már elég nagy volt ahhoz, hogy egy kicsit levegőhöz jusson, a lakás nem volt tele babaholmikkal. Ezt abban az időszaknak klassznak találta, most inkább a „rémisztő” szóra tudott gondolni.

Kimi biztatásképpen megfogta Nicole kezét, ami még inkább csodálkozásra adott okot Elisabeth-nek.

-Szóval…az a helyzet… -kezdett bele a nő, de eszméletlenül félt, és szorította Kimi kezét. A férfi ujjai már kezdtek fehéredni, de nem akarta elengedni a nő kezét. –Terhes vagyok. Kimi az apja. –jobbnak látta, ha ezt is rögtön elmondja, hiszen ismerte annyira az anyját, hogy tudta, ez lesz a következő kérdése.

-Te jó isten. –hebegte az anyja. –Gratulálok. –préselt ki magából egy mosolyt. –De hogy fogod felnevelni?

-Valahogy megoldom. –csalódott volt. Valahogy más reakciót várt, bár ha belegondolt abba, ahogyan ő fogadta, el kellett ismernie, hogy az anyjától sem számíthatott kitörő örömre.

-Nem lesz egyedül. Itt vagyok mellette. És mindent megteszek értük.

-Te már elég sokat tettél, nem gondolod? –ripakodott rá Elisabeht.

-Szerintem ez most nem lényeges. –suttogta Nicole.

-Már hogyne lenne lényeges? Hogy tudtál megint lefeküdni vele? És a védekezés??

-Hagyjatok már békén! –pattant fel Nicole. –Ha ennyire nem akarjátok a gyereket, akkor …

-Azt most verd ki a fejedből! –ugrott fel Kimi is. –Nem fogod sem elvetetni, sem lelépni. Itt az életed, és ismétlem, nem vagy egyedül. Könyörgöm, bízz bennem. –igen, ez volt az a tekintete Kiminek, amiből Nicole biztosan tudta, hogy igazat mond, és komolyan gondolja. Nagyon is komolyan.

-Oké. –suttogta. Elisabeth csöndben figyelte a szóváltást és azt, ahogy a lányát megöleli a férfi.

-Na jól van. –szólalt meg Nicole édesanyja- A legjobb az lenne, ha én most elvinném Cameront, hogy ti mindent meg tudjatok nyugodtan beszélni egymással. Azt hiszem sok mindent kell tisztáznotok. –nézett jelentőségteljesen a két fiatalra.

-Megtennéd?

-Persze. Fel is megyek érte, hogy kapja össze a cuccait, persze ha Kimi is úgy gondolja.

-Igen, az jó lenne. –helyeselt a férfi, így Elisabeth felment az emeletre, rábeszélte Cameron-t, hogy most a nagyiéknál kell aludnia, majd lementek, elköszöntek és így Nicole és Kimi ismét egyedül maradtak.

-Hát akkor…

-Akkor? –nézett rá a férfi. –Ú, figyelj, vannak fotód Camről? Mármint babakori? Úgy megnézném őket.

-Persze. Mindjárt hozom. –azzal felsietett az emeletre és lehozta a nagy babaalbumot. –Tessék. –Kimi csillogó szemmel kezdte el lapozgatni, és elég sokat időzött egy-egy képnél.

-Istenem, de pici….jézusom, elvész a karodban, hát akkor az enyémben mi lesz? –nézett rémülten Nicole-ra, amin a nő jót nevetett. –Ez nem vicces.

-De, az. –kuncogott tovább.

-A szülőszobába…

-Ki van zárva, hogy begyere, ezt most vésd az eszedbe!

-Azért a terhes tornára elkísérhetlek?

-Ha Heather nem bánja… -máris tovatűnt a jó kedve. Szerette volna az egészet végigcsinálni Kimivel, sőt, szerette volna, ha újra egy család lesznek. Most már tisztává vált előtte, hogy szereti a férfit. Újra vagy még mindig már nem volt kérdés. Csak az érzés számított.

-Nem nagyon érdekel ezen a téren Heather véleménye. Szabad? –azzal máris Nicole hasára tette a kezét, habár még semmi nem látszódott.

-Szia, én vagyok az apu. Ugye hall engem? –nézett Nicolera.

-Hát, nem akarom elvenni a kedved, de most még ekkora. –mutatta az ujjával a körülbelüli nagyságát.

-Olyan kicsi?

-Aham. De érzi, hogy szeretjük.

-Akkor jó. Szóval én vagyok az apu. És ha fiú leszel, akkor téged is megtanítalak gokartozni, ahogy a bátyádat is meg fogom tanítani.

-És mi lesz, ha lány lesz?

-Akkor…akkor olyan gyönyörű lesz, mint te. –a kezét a nő derekára csúsztatta, magához húzta és megcsókolta. Gyengéden, lassan, érzelmekkel telve.