-Na milyen? –nyitott be Kimi a faházba. Cameron máris beszaladt, Nicole pedig csak állt és nézte a meghitt kunyhót. Na jó, a „kunyhó” kifejezés nem illett rá, hiszen annál jóval nagyobb volt.

-Fantasztikus. –mosolyodott el és csókolta meg Kimit.

-Akkor itt az ideje lepakolni. Ti csak menjetek be, én mindent behordok. –terelte a nőt is be Kimi a házba a fia után.

-Anya, ugye építünk hóembert.

-Persze. De először azért ki kellene pakolni. –Kimi időközben behozta a bőröndöt és a szatyrokat, amibe az anyja az ennivalót pakolta.

-Azt hiszem nem fogunk éhen halni. –mutatta fel a csomagokat.

-Hát nem, az már biztos. –kuncogott Nicole.

-Menjünk hóembert építeni! –topogott az ajtóban a kisfiú.

-És sapkát meg kesztyűt ki fog felvenni?

-Nem kell. –makacskodott Cameron.

-Dehogynem. –szólt rá az apja is, mire a kisfiú durcásan felvette a sapkát és a kesztyűt is.

-Így mindjárt más. Akkor gyerünk hóembert építeni. –nézett Camre Nicole, majd karon ragadta Kimit, és a szaladó fiuk után indultak. Miközben megépült a világ valószínűleg egyik legrondább hóembere, rengeteget nevettek, majd végül hógolyócsatába kezdtek. Egész nap csak nevettek és játszottak, aminek legfőképpen Cameron örült. Este aztán Cam-et már nem kellett ringatni, aludt, mint a bunda. 

Másnap reggel Kimi telefonjának csörgésére ébredtek.

-Hallo. –szólt bele kómásan a férfi.

-Szia Kimi, itt Matteo.

-Szia haver, mi a helyzet? –ült fel az ágyban.

-Figyelj, anyukádtól tudom, hogy most fenn vagytok Marko apjának a házában, szóval bocsi, hogy zavarlak titeket, de muszáj volt felhívnom téged.

-Semmi gond, mondd csak. Miben segíthetek?

-Apám vett egy hotelt Zürichben.

-Ez klassz. –bár nem igazán értette, hogy neki ehhez mi köze van.

-Az, eltekintve attól az apró ténytől, hogy semmit nem ért hozzá, ahogy én sem, és senki a családban, ezért kellene egy megbízható vezérigazgató, és úgy tudom, hogy Nicole nagyon is jártas a szállodaiparban. Azt is tudom, hogy most babát vártok, szóval gratulálunk.

-Köszi. De ez nem akadály?

-Nem, egyáltalán nem. Szeretnénk neki felkínálni a pozíciót.

-Ez…fantasztikus. De várj, mindjárt átadom neki.

-Ne haragudj, de rohannom kell egy tárgyalásra. Beszéljétek át, 3000 euró havonta a fizetés, és teljesen szabad kezet kapna. Tudom, hogy a hely is megfelelő lenne, hiszen ott laktok, nem? Jó lenne, ha még a héten választ tudnátok adni.

-Rendben. Megbeszéljük és jelentkezünk.

-Köszi. Szia.

-Mi köszönjük. Szia. –tette le a telefont, majd Nicole felé fordult, aki csukott szemmel hallgatta a párja telefonbeszélgetését. –Oltári hírem van.

-Micsoda?

-Munkát ajánlottak neked.

-Nekem? Nálad? –ez az ő kíváncsiságát is felkeltette, ezért ős is felült.

-Aham. Matteora emlékszel?

-Persze. –mennyit buliztak együtt…még ha akarná sem tudná összeszámolni.

-Szóval az apja vett egy hotelt Zürichben, de senki nem ért a szállodaiparhoz a családban, és szeretnék, ha te lennél a vezérigazgató.

-Én??? –kerekedett el a szeme.

-Aham. Havi 3000 euró, és teljesen szabad kezet kapsz. Gyakorlatilag mint egy saját hotel.

-Ezt nem hiszem el. –hüledezett Nicole. Még mindig úgy érezte, mintha aludna és egy álomban lenne.

-Pedig elhiheted.

-Ez…huh, nagyon meglepett. De miért pont én?

-Mert Matteo ismer és mert szuper vagy és mert bíznak benned.

-És terhes vagyok. Nem hiszem, hogy én lennék a megfelelő ember.

-Figyelj, addigra betanítasz egy újat.

-Kimi, a stabilitás a legfontosabb egy cég életében. Nem jó, ha állandóan változik a személyzet.

-Figyelj, meg lehet oldani. És Matteo különben is azt mondta, hogy ez nem gond.

-Tényleg? –lepődött meg a reggel folyamán másodjára Nicole.

-Aham. Szóval??? Elvállalod???

-Tudod mit?? Igen.

-Fantasztikus!! –ölelte szorosan magához Kimi, majd meg is csókolta.

-Egyébként…most eszembe jutott valami…

-Nekem is –csókolta meg ismét.

-Lökött. –nevette el magát. –Szóval, végleg odaköltözhetnél hozzánk, persze csak ha akarod.

-Ez minden vágyam. Szeretlek.

-Én is szeretlek.

The end.